Km, akkor ismertetem milyen lesz ezentúl a részek felépítése:
1. Eddig történtek összefoglalása (előző rész összefoglalva)
2. Összefoglalva az aktuális rész szempontja (ami benne történik)
3. Liza szerint… ( kis idézet tőle :D )
4. Leírása a résznek (aktuális)
5. Előzetes a következő részből (rövid leírás)
Továbbá a részek belső felépítése:
Több irányból (szereplők szerint) láthatjuk a történéseket.
Izgalmasabb, illetve hosszabb részek lesznek, ha persze megvan rá az ihletem.
Még valami: a részek alatt láthatjátok lehet pipálni, hogy milyen volt a rész…Kérlek segítsetek nekem annyival, hogy pipáltok,komiztok, +1-tek vagy megosszátok a blogom! Így legalább megtudhatom, milyen is szerintetek a blog. Köszönöm! :)
Eddig történt: Liza beszámol a múltjáról…ami valljuk be, nem a legszebb.
Castiel megbánja a tetteit. „Rosszul elsült engesztelés” , aminek veszekedés lett a vége…
Liza csak Castielre tud gondolni és a majdnem csókra, valamint Petire, akibe bele is botlik miközben suliba megy.
Összefoglaló: Liza vergődik a két fiú között…
Castiel lép…
Sissy meglepően reagál a fogadásra…
„Miért ilyen a sors? Nem…nem szerethetem Castielt…de…és?”
Aktuális rész:
Liza szemszöge:
Csak álltunk egymás előtt… Számat egy hang se hagyta el, meg se tudtam szólalni először…
Csak néztem nagy kék szemeit, azok szinte elvarázsoltak… úgy a karjaiba ugranék, de nem tehetem…
Szinte csak arra tudtam gondolni, mindjárt elsírom ismét magam.
Nem, nem! Erősnek kell lenned! – ismételtem folyton magamban, aztán egyszerre erőt véve magamon, megszólaltam:
- Elengednél? – hangom remegett, meg se akartam a választ várni, csak elfutni a közeléből.
- Nem! – hangozott erényes válasza, tele volt erővel és bátorsággal.
- De én akkor is elmegyek! – válaszoltam még mindig az idegességtől és a fájdalomtól telve. Arrébb léptem és el akartam menni mellette, de ő ismét elém állt.
- Engedj el!
- Nem, most én akarok beszélni! – hangja egyre feljebb ment, és arca egyre vörösebb lett.
- Én biztos nem állok le veled csevegni… - vágtam egy grimaszt, olyat mint akit fenéket se érdekel a másik…pedig engem akkor nagyon is érdekelt…de nem tudtam volna úgy a szemébe nézni, vagy még csak hozzá se szólni, hogy el ne bőgjem magam és meg ne ölelném jó szorosan, hogy érezzem velem van.
- De…! – hangja most már ideges volt.
- Háppersze! Várj, mindjárt hozok teát is, hogy elteázgassuk itt a suli időt… Most pedig állj félre!
- Eszembe sincs… - tette karba a kezeit.
- Mindegy… akkor kikerüllek! – megint csak el akartam volna menni mellette, de ő megint csak elém állt.
- Dehogy kerülsz! Hagy hallgass már meg, létszíves! – hangja egyszerre lecsendesedett, és már nem volt olyannyira ideges, mint az előző percekben. Arca kedves, és szelíd volt, kezével vállaimat megérintve parancsolta, most itt maradok és meghallgatom.
- Legyen, de siess! – lágyult meg szívem…bár az már rég olyan volt a mint a fagyi nyáron ha kirakják a harminc fokos hőségben akár két percre is…
- Végre… - mosolygott kicsit aztán nagy levegőt véve hozzákezdett – Én, vagyis mi, azt nem úgy gondoltuk… Mi nagyon szeretünk titeket, és soha nem bántanánk meg, csak most ez úgy jött, és jó ötletnek tűnt… Én szeretlek… - nézett rám nagy szemekkel, de ez a valóság…
- Jah… értem én!
- Akkor most meg van bocsájtva?
- Meg, de ez még nem azt jelenti, hogy a következő időszakban nem kéne értem hajtanod…még mindig nagyon mérges vagyok… - kis mosolyt küldtem felé, nem akartam, hogy elbizakodja magát…
- Köszönöm! – megölelt. Majd elsírtam magam, és majd nem akartam elengedni… Annyira jó volt az, az ölelés. Istenem milyen jó illata van…
- Akkor megyünk? – nyújtotta felém kezét, és mutatott egyszerre a másikkal az iskola felé.
- Aham… - megfogtam nagy kezeit, ami elég fagyos volt, de befelé menet kicsit jobb lett, mert az enyém a sok sírástól sose hűlt ki… Annyira félek… Hogy ismét elveszítem, pedig most kaptam vissza…
A suliba beértünk nagy nehezen még az előtt, hogy leszidtak volna…
Az osztálytermünk felé menve, mert egy folyosón van a termünk a nyolcadikosokkal, csak a miénk előrébb van. Tehát mentünk, és egyszer csak Castiel jön felénk, és elénk áll. Annyira megijedtem, csak őt tudtam nézni, és nagyokat nyelve, mert a torkomban kis görcs keletkezett a látványától, erősen megszorítottam Peti kezét és legszívesebben belebújtam volna a kabátja takarásába, hogy ne Castielre nézzek, és ő se lásson engem…
Peti szemszöge:
Aj, annyira boldog vagyok, hogy megbocsájtott Liza, de…
Castiel? Ez meg mit akar megint tőlünk, nem volt elég neki, hogy jól lehordtam, és…na majd most meglássuk!
- Haver, állj már arrébb! – utasítottam a „haverom”, hogy jobban tenné, ha nem az utunkban lenne. Közben Liza egyre erősebben szorította a kezem, annyira kis édes, hogy ennyire fél ettől a bunkótól…
- Na, mi van? Lizám… - vigyorgott…
- Te csak ne szólíts Lizámnak… Ő nem a barátnőd...! – mit képzel ez magáról?
- Ja, azt hittem Liza is érez még valamit irántam…de lehet, hogy ez csak az én képzeletem szüleménye…vagy csak rosszul látok… - kereste Liza tekintetét, aki csak a padlót bámulta, és kezeimből kiszorítva a vért, csak remegett.
- Miről beszél? Neked teljesen elmentek otthonról…
- Jah, akkor nem mondta ezek szerint el Liza, mi is történt? Hehe…a kis huncut! – vigyorgott.
- Mi van? Menjél már ezekkel a hülyeségekkel… - és azzal kikerülve elmentünk mellette, majd Lizától elköszönve bementünk a saját termünkbe. Furcsa volt az előbbi, kicsit el is hittem amit mondott.. de mi történhetett? Meg kel tudnom…
Liza szemszöge:
Ez teljesen meg van húzatva??? Aj, csak csinálja nekem itt a gondokat… én hülye meg még talán tényleg érzek iránta valamit…
Jaj, mi lesz itt még…
Castiel szemszöge: Most aztán rájön Petike, hogy Liza se ártatlan…
Én Lizának nem akartam rosszat, csak vissza akarom kapni…
Kíváncsi vagyok a fejleményekre…
Liza szemszöge:
Beérve a terembe gyorsan helyet foglaltam Sissy mellett és még épp a nyolc órás csengőre értem be…úgyhogy el se késtem…
Az óra elkezdődött, földrajz…utálom…
Sissyvel beszélgettünk kicsit az óra közben:
- Te tudod,hogy Petiék fogadtak rajtunk?
- Aha… - mondta kissé túl nyugottan.
- És? – furcsállottam is, hogy ennyire laza.
- Mi és…?
- Hát, úgy látom te nem nagyon vagy meglepődve…
- Jaj, hát ők fiúk…nekem Ákos mondta el, én legyintettem egyet, és továbbléptem, csak hülyültek! – he? Komolyan ennyi…?
- De, ez akkor is…!
- Mi akkor is?
- Hát, szerintem ez azért több a soknál… - bújt ki a szög a zsákból…
- Szerintem nem kell ennyire komolyan venni ezt, csak lazán…amúgy látom rajtad, te nem csak egy fogadásnak vetted…
- Ami azt illeti…nem! A lényeg kibékültünk mi is… De…
- Mi de? – aj, muszáj volt nekem…
- Semmi... – próbáltam terelni a dolgot…
- Neem! Mond csak el!
- Jaj, Castiel... már megint bekavart!
- Mi az? Talán őt is szereted? – vigyorgott.
- Halkan már! Amúgy nem…ne..m! Aj, majdnem csókolóztunk… - szégyeltem el magam, még a gondolaton is…
- Hé? Azt hittem, ezek szerint…
- Nem, ő akart megcsókolni…
- És te? Te akartad?
- … - csend…csak ennyit szóltam hozzá.
- Ezek szerint… - mosolygott, közben fejét vakargatta.
- Hagyjuk most! És még el is mondta Petinek, hogy beszélt velem… - hűltem el…
- Ej, jól bekavart… majd kimagyarázod magad…ügyes vagy te! – kacsintott egyet.
- Ez nem ilyen egyszerű…mindegy figyeljünk a tanárra, mert még kiszúr minket…
- Há’ jó… - és a tanárra szegeztük szemünket, majdnem elaludtunk…
Az óra végeztével a mosdó felé vettem az irányt, de Peti elém állt, és megkérdezte:
- Liza, kérlek mond, igaz amit Castiel mondott? – nézett rám boci szemekkel, én pedig csak falfehéren bámultam ki magamból…
Előzetes: A fiúk is megnézik a pohár alját és rájönnek mekkora hülyeséget tettek…
Liza korházba kerül… aggódás mindenhol…
Liza szemszöge:
Csak álltunk egymás előtt… Számat egy hang se hagyta el, meg se tudtam szólalni először…
Csak néztem nagy kék szemeit, azok szinte elvarázsoltak… úgy a karjaiba ugranék, de nem tehetem…
Szinte csak arra tudtam gondolni, mindjárt elsírom ismét magam.
Nem, nem! Erősnek kell lenned! – ismételtem folyton magamban, aztán egyszerre erőt véve magamon, megszólaltam:
- Elengednél? – hangom remegett, meg se akartam a választ várni, csak elfutni a közeléből.
- Nem! – hangozott erényes válasza, tele volt erővel és bátorsággal.
- De én akkor is elmegyek! – válaszoltam még mindig az idegességtől és a fájdalomtól telve. Arrébb léptem és el akartam menni mellette, de ő ismét elém állt.
- Engedj el!
- Nem, most én akarok beszélni! – hangja egyre feljebb ment, és arca egyre vörösebb lett.
- Én biztos nem állok le veled csevegni… - vágtam egy grimaszt, olyat mint akit fenéket se érdekel a másik…pedig engem akkor nagyon is érdekelt…de nem tudtam volna úgy a szemébe nézni, vagy még csak hozzá se szólni, hogy el ne bőgjem magam és meg ne ölelném jó szorosan, hogy érezzem velem van.
- De…! – hangja most már ideges volt.
- Háppersze! Várj, mindjárt hozok teát is, hogy elteázgassuk itt a suli időt… Most pedig állj félre!
- Eszembe sincs… - tette karba a kezeit.
- Mindegy… akkor kikerüllek! – megint csak el akartam volna menni mellette, de ő megint csak elém állt.
- Dehogy kerülsz! Hagy hallgass már meg, létszíves! – hangja egyszerre lecsendesedett, és már nem volt olyannyira ideges, mint az előző percekben. Arca kedves, és szelíd volt, kezével vállaimat megérintve parancsolta, most itt maradok és meghallgatom.
- Legyen, de siess! – lágyult meg szívem…bár az már rég olyan volt a mint a fagyi nyáron ha kirakják a harminc fokos hőségben akár két percre is…
- Végre… - mosolygott kicsit aztán nagy levegőt véve hozzákezdett – Én, vagyis mi, azt nem úgy gondoltuk… Mi nagyon szeretünk titeket, és soha nem bántanánk meg, csak most ez úgy jött, és jó ötletnek tűnt… Én szeretlek… - nézett rám nagy szemekkel, de ez a valóság…
- Jah… értem én!
- Akkor most meg van bocsájtva?
- Meg, de ez még nem azt jelenti, hogy a következő időszakban nem kéne értem hajtanod…még mindig nagyon mérges vagyok… - kis mosolyt küldtem felé, nem akartam, hogy elbizakodja magát…
- Köszönöm! – megölelt. Majd elsírtam magam, és majd nem akartam elengedni… Annyira jó volt az, az ölelés. Istenem milyen jó illata van…
- Akkor megyünk? – nyújtotta felém kezét, és mutatott egyszerre a másikkal az iskola felé.
- Aham… - megfogtam nagy kezeit, ami elég fagyos volt, de befelé menet kicsit jobb lett, mert az enyém a sok sírástól sose hűlt ki… Annyira félek… Hogy ismét elveszítem, pedig most kaptam vissza…
A suliba beértünk nagy nehezen még az előtt, hogy leszidtak volna…
Az osztálytermünk felé menve, mert egy folyosón van a termünk a nyolcadikosokkal, csak a miénk előrébb van. Tehát mentünk, és egyszer csak Castiel jön felénk, és elénk áll. Annyira megijedtem, csak őt tudtam nézni, és nagyokat nyelve, mert a torkomban kis görcs keletkezett a látványától, erősen megszorítottam Peti kezét és legszívesebben belebújtam volna a kabátja takarásába, hogy ne Castielre nézzek, és ő se lásson engem…
Peti szemszöge:
Aj, annyira boldog vagyok, hogy megbocsájtott Liza, de…
Castiel? Ez meg mit akar megint tőlünk, nem volt elég neki, hogy jól lehordtam, és…na majd most meglássuk!
- Haver, állj már arrébb! – utasítottam a „haverom”, hogy jobban tenné, ha nem az utunkban lenne. Közben Liza egyre erősebben szorította a kezem, annyira kis édes, hogy ennyire fél ettől a bunkótól…
- Na, mi van? Lizám… - vigyorgott…
- Te csak ne szólíts Lizámnak… Ő nem a barátnőd...! – mit képzel ez magáról?
- Ja, azt hittem Liza is érez még valamit irántam…de lehet, hogy ez csak az én képzeletem szüleménye…vagy csak rosszul látok… - kereste Liza tekintetét, aki csak a padlót bámulta, és kezeimből kiszorítva a vért, csak remegett.
- Miről beszél? Neked teljesen elmentek otthonról…
- Jah, akkor nem mondta ezek szerint el Liza, mi is történt? Hehe…a kis huncut! – vigyorgott.
- Mi van? Menjél már ezekkel a hülyeségekkel… - és azzal kikerülve elmentünk mellette, majd Lizától elköszönve bementünk a saját termünkbe. Furcsa volt az előbbi, kicsit el is hittem amit mondott.. de mi történhetett? Meg kel tudnom…
Liza szemszöge:
Ez teljesen meg van húzatva??? Aj, csak csinálja nekem itt a gondokat… én hülye meg még talán tényleg érzek iránta valamit…
Jaj, mi lesz itt még…
Castiel szemszöge: Most aztán rájön Petike, hogy Liza se ártatlan…
Én Lizának nem akartam rosszat, csak vissza akarom kapni…
Kíváncsi vagyok a fejleményekre…
Liza szemszöge:
Beérve a terembe gyorsan helyet foglaltam Sissy mellett és még épp a nyolc órás csengőre értem be…úgyhogy el se késtem…
Az óra elkezdődött, földrajz…utálom…
Sissyvel beszélgettünk kicsit az óra közben:
- Te tudod,hogy Petiék fogadtak rajtunk?
- Aha… - mondta kissé túl nyugottan.
- És? – furcsállottam is, hogy ennyire laza.
- Mi és…?
- Hát, úgy látom te nem nagyon vagy meglepődve…
- Jaj, hát ők fiúk…nekem Ákos mondta el, én legyintettem egyet, és továbbléptem, csak hülyültek! – he? Komolyan ennyi…?
- De, ez akkor is…!
- Mi akkor is?
- Hát, szerintem ez azért több a soknál… - bújt ki a szög a zsákból…
- Szerintem nem kell ennyire komolyan venni ezt, csak lazán…amúgy látom rajtad, te nem csak egy fogadásnak vetted…
- Ami azt illeti…nem! A lényeg kibékültünk mi is… De…
- Mi de? – aj, muszáj volt nekem…
- Semmi... – próbáltam terelni a dolgot…
- Neem! Mond csak el!
- Jaj, Castiel... már megint bekavart!
- Mi az? Talán őt is szereted? – vigyorgott.
- Halkan már! Amúgy nem…ne..m! Aj, majdnem csókolóztunk… - szégyeltem el magam, még a gondolaton is…
- Hé? Azt hittem, ezek szerint…
- Nem, ő akart megcsókolni…
- És te? Te akartad?
- … - csend…csak ennyit szóltam hozzá.
- Ezek szerint… - mosolygott, közben fejét vakargatta.
- Hagyjuk most! És még el is mondta Petinek, hogy beszélt velem… - hűltem el…
- Ej, jól bekavart… majd kimagyarázod magad…ügyes vagy te! – kacsintott egyet.
- Ez nem ilyen egyszerű…mindegy figyeljünk a tanárra, mert még kiszúr minket…
- Há’ jó… - és a tanárra szegeztük szemünket, majdnem elaludtunk…
Az óra végeztével a mosdó felé vettem az irányt, de Peti elém állt, és megkérdezte:
- Liza, kérlek mond, igaz amit Castiel mondott? – nézett rám boci szemekkel, én pedig csak falfehéren bámultam ki magamból…
Előzetes: A fiúk is megnézik a pohár alját és rájönnek mekkora hülyeséget tettek…
Liza korházba kerül… aggódás mindenhol…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése