Kicsit
változtattam a felépítésen, de a legtöbb ugyan az, mint ahogy az előző résznél
írtam. Remélem tetszeni fog nektek! :)
Eddig történt: Castiel bekavart. Peti nem érti mi van? Liza falfehéren áll Peti előtt mikor Peti rákérdez, mi is van?
Összefoglalva a rész: Liza még mindig nem tudja kihez húz a szíve. Castiel bevallja az igazságot Lizának.
Péter szemszöge:
„Nem értettem ezt az egészet…
Olyan volt, mintha Castiel igazat mondott volna. Pedig nála ez nagyon ritka. De ha tényleg igaza van, akkor mi történhetett? Talán… Nem, ez meg se fordulhat a fejemben…”
Bementem a terembe, ahol már mindenki engem nézett.
Mi van ezekkel? Hiszen még csengő előtt beértem? Akkor meg…? Mindegy hagyjuk, most kicsit se érdekelnek az osztálytársaim. Ők csak mindenkiben a kikezdhetőséget keresik, egyszerűen nem tudnak csak magukkal foglalkozni, minden kis apró mozdulatát figyelik a másiknak, hogy rájöjjenek hol kezdhetik ki az embert. Szörnyű egy osztály… Örülök, hogy ez az utolsó évem itt, igazán örülök. Végre kiszabadulhatok ebből a börtönből, ami nyolc évig fogvatartott. Igaz mehetek egy másikba…francba…
Annyit viszont még el kell, hogy meséljek, hogy én mikor ide jöttem, egyáltalán nem ilyen voltam. Sokkal kikezdhetőbb, sebezhetőbb. Anyámék túlkényeztettek, és sose hagytak kibontakozni… Mikor pedig iskolába kerültem egyszerűen megszűnt a „jaj drágám vigyázz magadra”. Már nem fogtak annyiszor a pártfogásukba, sőt az évek során egyre inkább leszálltak rólam.
Először nagyon nehéz volt a beilleszkedés, és az önállóság. De végül is megerősödtem (tényleg…nagy örömömre) , de nem csak testileg, lelkileg is. Megtanultam irányítani az életem.
De elég is a visszaemlékezésből…
Hátrabaktattam a legutolsó padba, ahol én és Ákos ülünk. Ő már rég ott ücsörgött és arról elmélkedett, hogy…várjunk, miről is?
- Hahó! – legyezgettem előtted kezeimet, hogy végre felébredjen.
- Jaj, hol vagyok? – dörzsölte meg szemeit.
- Még mindig az iskolában! Min gondolkoztál már megint?
- Ja…semmin… Reggel beszéltem Sissyvel erről a fogadás dologról…
- És?
- Egyáltalán nem haragudott… - vigyorgott.
- He, neked jó…
- Na, ne nyavalyogj, majd lesz valami! Idővel Liza is megbékél. – bólogatott hevesen.
- Már megbékélt, de valami furcsa történt az előbb, amit még most se értek…
- Az, jó. – elmélkedett ismét, majd – Várj, mi?
- Castiel…egyszer úgy behúznék neki… - forgattam szemeimet idegesen.
- Tedd csak meg, gyerünk! – lelkesedett.
- Hé! Nyugi…
- De mi történt?
- Na, pont ezt én se tudom… De megtudom!
- He? Én ezt már teljesen nem értem…bocs, bezavarodtam. Mi is van?
- Az, hogy Castiel meg Liza….én se tudom, de megkérdezem Lizát.
- Szerinted? Liza…
- Nem, arra gondolni se merek. Akkor biztosan bevernék annak a hülyegyereknek…!
- Ok, majd számolj be a fejleményekről.
- Arra én is kíváncsi vagyok!
A következő másodpercben becsengettek…
Kis idő múlva csak arra lettem figyelmes, hogy Ákos bökdös.
- Kellyé már fel! – sugdossa.
- Mi? Mi? Km… - próbálok magamon erőt venni.
- Vége az órának, az egészet átaludtad. – röhögött – Don tanár úr mondta is, ha még egyszer ilyen lesz, leállítja Lizát… - nagyokat kacagott.
- Kösz! – ugrottam fel, majd nagy nyújtózkodás közepette majdnem fejbe vágtam Natasát, a mellettünk lévő padban ülő lányt.
- Hé! Vigyázz már! – mérgelődött. Kiállhatatlan egy csaj, de muszáj elviselni.
- Jaj, Natasa! Nehogy már valami bajod essen! Drágám… - néztem rá sajnálkozást színlelve, majd nagy nevetésbe kezdtünk Ákossal.
- Haha…nagyon vicces vagy! – ment el mellettem duzzogva. Na, ezt most jól megkapta. De meg is érdemli.
- Jó voltál! – veregette meg vállamat Ákos.
- Kösz haver! De most megyek Lizához! – kacsintottam egyet, és indultam is a szomszéd terembe.
Kifelé még belebotlottam Natasa csicskásába, Eszterbe, aki csak bámulta magát a tükörbe és igazgatta a haját, közben pedig Mikivel az osztály nagymenőjével flörtölt. Csak legyintettem egyet, ezek sose változnak! Mikor Liza terméhez értem Ő pont kifele jött így még pont elkaptam.
- Liza mond, igaz amit Castiel mondott? – tettem fel neki a kérdést. Ő csak állt egyhelyben, majd egyre fehérebb lett az arca és elkezdett dülöngélni.
Liza szemszöge:
„Ez a nap, nem is lehet rosszabb…egyben jobb. Nem értem, ilyen velem még sose történt, most mit tegyek?”
Csak álltam ott és éreztem egyszerre forogni kezd velem a világ és egyre homályosabb lesz körülöttem minden.
Pétert már alig láttam, majd elsötétült minden.
Péter szemszöge:
- Istenem, Liza! – kaptam el gyenge kis testét, majd lefektettem a padlóra – Gyorsan valaki jöjjön! Tanárt, mentőt! – kiabáltam szétnézve a folyosón. Egyszer csak Castiel lép ki a termük ajtaján és azonnal odarohan hozzánk.
- Te meg mit ettél? – idegeskedett.
- Én? Semmit. Csak úgy összeesett. – vakargattam idegesen fejemet és még mindig nézelődtem jön-e valamelyik tanár.
- Persze, csak úgy elájult! – grimaszolt egyet, majd –Menjél és keressél egy tanárt, addig én vigyázok Lizára! – utasított.
- Jó, de ne nyúlj hozzá! – néztem rá haragosan, elindultam keresni valakit, közben pedig egyszer-egyszer visszanéztem, mit művel Castiel.
Castiel szemszöge:
„Szeretem, és meg is fogom neki mutatni! Aggódom érte…nagyon!”
Elküldtem Pétert, hogy keressen egy tanárt, remélem nem téved el…
Lassan megsimítottam Liza babaarcát. Kis édes. Próbáltam felébreszteni, de nem ment: Hahó, kelj fel, na… - suttogtam, de semmi. Majd elkezdtem körülötte fel-alá járkálni, kerülgettem körbe-körbe, nem értem mi tart ennyi ideig? Kis idő múlva három alakot pillantok meg a lépcsőtől jönni a folyosón. Már látom is, hogy kik azok. Don tanár úr, Sissy és az a Péter gyerek… Ki nem állhatom, nem tudom miért…de egyszerűen, lehet, hogy csak azért mert Liza vele van? Mindegy… Ideértek:
- Mi tartott ennyi ideig? – faggattam őket.
- Nyugodjon meg, már szóltam a mentőknek! – mondta helyeslően Don tanár úr.
- Köszönöm! És Sissy?
- Ja, én a lépcsőn lefelé menve találkoztam Petivel. Ő mondta mi van, és siettem, mert én is féltem Lizát. – guggolt le Liza mellé.
- De emberek? Itt még megfázik a hideg padlón! – jajgatott a tanár – Vigyük már be innen a terembe és ott egy padra fektessétek le! – utasított minket. Azonnal Liza után akartam nyúlni, hogy karomba véve bevigyem, de Peti már megint meghiúsította a tervem.
- Majd én beviszem! – hajolt le Lizához és lassan alányúlva felvette. Én csak nagyra nyitott szemekkel figyeltem, hogy viszi el a pálmát…pedig nekem kellett volna bevinnem! Á!
Peti szemszöge:
Km… Ismét leállítottam Castiel. Maradjon csak Cleonál, nem kell neki Liza. Vagy mégis? Ezek szerint…
Jaj, annyira kis ölelni valóság ez a Liza. Alig bírtam el, mégis olyan jó volt a karomban tartani…
Gyengéden felkapva bevittem a terembe. Ott letettem egy padra. Nem sokkal később megérkeztek a mentők és bevitték volna ha:
- Don tanár úr, kérem! Hagyj menjek be vele!? – kérleltem.
- Én is! – mondta Sissy.
- Velem együtt! – erősködött Castiel…
- Gyerekek! Nem!
- Kérem… - nézett nagy szemekkel Sissy a tanárra.
- Hát, jó… De aztán nem lógni a suliból! Megnézik, jól van… Visszajönnek!
- Úgy lesz! – helyeseltük egyszerre.
Gyorsan felkaptuk magunk és Don tanár úr segítségével elmentünk a korházba.
Liza szemszöge:
Már csak arra emlékszem, hogy a kórházban fekszem, és nem értem, hogy kerültem ide…
Nagyokat pislogok. Alig bírom megmozdítani szempilláim. Körbenézek. Csak az infúziós zacskót látom ahogy cseppenként áramlik bele a csövecskébe ami egészen a karomon lévő kis mütyürhöz csatlakozik, amin keresztül a karomba jut a folyadék, és egész karom bizsereg tőle. Párszor kiráz tőle a hideg mire megszokom. Csak homályosan látok mindent. Egyszer csak valakik benyit. Azt hiszem az orvos és egy másik alak.
- Drágaság! – szól lágyan hozzám. Drágaság? – Ma még bent marad, majd holnap hazamehet. Elájult.
- Ne… - nyögök egyet halkan.
- Van itt valaki, vagyis valakik, de először ő akart bejönni. Maradhat? – kérdezi a doktor. Kissé esetlenül bólogatok.
- Rendben, kapnak öt percet. Most nem lenne jó megterhelni a lánykát. Hagyni kell pihenni, főleg, hogy nem ön az utolsó aki be akar jönni hozzá! – utasítja az alakot az orvos, majd távozik a szobából.
Még mindig homályosan, de már jobban látok. Az alak leül az ágyam melletti székre, és közelebb hajol hozzám. Valami szőkeséget látok. Fel akarok ülni, de ő int:
- Ne, nem szabad! Feküdj csak nyugodtan! –mély hangja alapján, és az a szőke fürtök segítségével megállapítottam ki az.
- Peti… - erőltettem kis mosolyt arcomra, de annyira gyenge vagyok.
- Lizám… - mosolyog vissza. Már egészen látom.
- Gyere közelebb! – utasítom. Közelebb hajolt.
- Igen? – kérdezte kis mosollyal.
- Ölelj meg! – kuncogok kínomban kicsit. Még közelebb hajolt, majd megölelt. Karjaim megerőltetve hátára teszem és erősen, már amennyire bírom…magamhoz szorítom.
Hirtelen olyan jó érzés fog el… El se engedem… Nem, így maradunk. Erős hátát fogva kezeim lassan felcsúsztatom gerincén amitől kicsit kirázza a hideg. Majd felérve nyakához beletúrok szőke fürtjeibe. Olyan jó, hogy itt van velem. Kis idő múlva elengedem, mert alig bírom felemelni már kezeimet. Visszaült mellém, majd megszólal:
- Kösz, most összekócoltad a jól belőtt hajam! – nevetett és közben haját igazgatta.
- Hehe… - nyögtem ismét.
- Tudod… - és közelebb hajolt buksimhoz – Nagyon szeretlek!
- Én is téged… - válaszoltam halkan és kezeimmel kicsit megtámasztva erőtlen testem, följebb kúsztam a párnán, majd nyomtam egy puszit az arcára.
- Na, most már feküdj vissza… Én megyek is, hiszen még kint vár Sissy és az a másik is… - a másik szón kicsit felkaptam a fejem, ki az a másik?
- Ki? – suttogtam.
- Castiel… de tényleg megyek…
- Várj, először Sissy jöjjön be, jó?
- Persze, majd mondom neki! Most pihenjél, én ma még bejövök ha anyu megengedi! Addig is, szia! – integetett, és kiment.
- Szia… - csendesen odamondtam ezt a szót, bár inkább azt mondtam volna, hogy „Maradj velem!” .
Kiment és az ajtón belépett Sissy. Gyorsan odarohant mellém, és nagy lendületével lehuppant a mellettem lévő üres ágyra.
- Nos, hogy vagy? Láttam jól el voltál Petivel! Csak úgy sugárzott róla az öröm. Mit beszéltetek? – vigyorgott.
- Ne fárassz most… - mosolyogtam – Áh, semmi…vagyis…
- Na? Mi az?
- Azt mondta szeret.
- És te?
- Én is szeretem Őt…
- Akkor jó… De tudod, hogy kint még várja Castiel is, hogy bejöhessen?
- Igen, tudom. Sajnos…
- Figyelj, le kell rendezned vele a dolgot! Én láttam, hogy veszekedtek már azon is, hogy ki vitt be a terembe, mikor elájultál.
- És, ki volt az?
- Peti…miért másra számítottál?
- Nem… - halk csend.
- Azt hiszem nem fárasztalak, ha nem akarod… Hagyok erőt neked Castielhez. Megyek. Ma még Petyussal visszanézünk, jó?
- Jó…de Petyus? - vigyorogtam. Sissy mindig fel tud vidítani…szinte mindig.
- Jó, jó! Megyek…Puszi! – azzal ő is kiment.
Kimenve hallottam, hogy még szól Castielnek, ő következik. Nagy levegőt vettem, és készen álltam a találkozásra. „Azt hiszem jobb lesz ha inkább alvást színlelek!”- gondolkoztam. Jobb is!
Hallottam nyílik az ajtó…
Castiel szemszöge:
Annyira vártam már, hogy végre meglássam, hogy van…
Mikor kijött az a, nem is mondom… „Petike”, akkor azt hittem kettészedem… Komolyan az a vigyor az arcán, nem tudom mit csináltak, de nagyon ideges lettem. Be akartam menni, de Sissy ment helyettem. Újabb 5 perc telt el, míg végre bemehettem.
Csöndben kinyitottam az ajtót, és halkan odamentem az ágyához. Láttam alszik, így nem akartam felkelteni. Mielőtt leültem volna mellé nyomtam egy puszit a homlokára. Egyszerűen kikívánkozott, nem tudtam már várni… Kissé megrezzent, de hála nem kelt fel. Istenem, jó sokat magyarázhattam volna, hogy miért is tettem… De akkor is az igazat mondanám. Tényleg szeretem.
Leültem az ágya szélére és megfogtam kis kezeit. Jaj, annyira sajnálom…nem tudom mit tett Peti, de ezért még megfizet ha kimegyek Lizától!
- Liza… - szóltam hozzá – Csak azt akartam mondani…nem tudom hallasz-e, de muszáj kiöntenem neked az érzéseimet. Eddig nem mertem elmondani a teljes igazságot. Én amikor Cleot megcsókoltam az nem olyan csók volt. Azért történt, mert rettegtem attól, hogy mi van ha kikötök egy lánynál? Akkor most egy életre…nem. Megmondom őszintén beijedtem. Olyan ciki, de ez az igazság. Én nagyon szeretlek. Akkor is nagyon szerettelek mikor az történt, csak megijedtem attól, hogy nem lehetek már annyira szabad, mint mielőtt összejöttünk volna. Tudom késő neked már mondani, hogy így szeretlek - meg úgy szeretlek… Lehet el se hiszed. De ha mégis hallod amit mondok, akkor tudd, várni fogok rád. Szeretlek! – hát, én megtettem mindent talán, ami tőlem telhető…
Liza szemszöge:
Istenem! Alig akartam a fülemnek hinni! Castiel mondta volna ezt? Vagy csak a belső hang, ami arra készteti, „vedd el tőle, igen, vedd el”! Nem tudom higgyek-e neki. Olyan őszintének tűnt. De én akkor is Petit…igen őt, nem…Cast?
Jaj, annyi bajom van…!
Szereplők összefoglaló véleménye:
Liza: „Nem is tudom mi lesz most… Tudom, hogy Peti akit szeretek, vagy még se? De! Őt szeretem azt hiszem… De ezt a dolgot még átgondolom…Nem értem magam…”
Sissy: „Sajnálom Lizát. Látszik rajta, hogy nem tudja kihez húz a szíve… De én tudom, hogy azt fogja választani, akibe tényleg szerelmes, nem csak egy fellángolás…”
Peti: „Oh, nem is tudom mit higgyek! Még azt se tudom mi volt Castiellel? Olyan rossz, hogy tudom mi jutattuk ide Lizát. Nem kellett volna a sok feszültség köré, de erről csak mi tehetünk!”
Castiel: „Tényleg szeretem! Nem hazugság… Nem tudom hisz-e nekem, de én várok rá! Azt érzem mi is benne vagyunk abban, hogy korházba került…Annyira sajnálom…”
Előzetes: Castiel és Peti összevesz. Liza még mindig rágódik a fiúkon, de talán már dönt.
Eddig történt: Castiel bekavart. Peti nem érti mi van? Liza falfehéren áll Peti előtt mikor Peti rákérdez, mi is van?
Összefoglalva a rész: Liza még mindig nem tudja kihez húz a szíve. Castiel bevallja az igazságot Lizának.
Péter szemszöge:
„Nem értettem ezt az egészet…
Olyan volt, mintha Castiel igazat mondott volna. Pedig nála ez nagyon ritka. De ha tényleg igaza van, akkor mi történhetett? Talán… Nem, ez meg se fordulhat a fejemben…”
Bementem a terembe, ahol már mindenki engem nézett.
Mi van ezekkel? Hiszen még csengő előtt beértem? Akkor meg…? Mindegy hagyjuk, most kicsit se érdekelnek az osztálytársaim. Ők csak mindenkiben a kikezdhetőséget keresik, egyszerűen nem tudnak csak magukkal foglalkozni, minden kis apró mozdulatát figyelik a másiknak, hogy rájöjjenek hol kezdhetik ki az embert. Szörnyű egy osztály… Örülök, hogy ez az utolsó évem itt, igazán örülök. Végre kiszabadulhatok ebből a börtönből, ami nyolc évig fogvatartott. Igaz mehetek egy másikba…francba…
Annyit viszont még el kell, hogy meséljek, hogy én mikor ide jöttem, egyáltalán nem ilyen voltam. Sokkal kikezdhetőbb, sebezhetőbb. Anyámék túlkényeztettek, és sose hagytak kibontakozni… Mikor pedig iskolába kerültem egyszerűen megszűnt a „jaj drágám vigyázz magadra”. Már nem fogtak annyiszor a pártfogásukba, sőt az évek során egyre inkább leszálltak rólam.
Először nagyon nehéz volt a beilleszkedés, és az önállóság. De végül is megerősödtem (tényleg…nagy örömömre) , de nem csak testileg, lelkileg is. Megtanultam irányítani az életem.
De elég is a visszaemlékezésből…
Hátrabaktattam a legutolsó padba, ahol én és Ákos ülünk. Ő már rég ott ücsörgött és arról elmélkedett, hogy…várjunk, miről is?
- Hahó! – legyezgettem előtted kezeimet, hogy végre felébredjen.
- Jaj, hol vagyok? – dörzsölte meg szemeit.
- Még mindig az iskolában! Min gondolkoztál már megint?
- Ja…semmin… Reggel beszéltem Sissyvel erről a fogadás dologról…
- És?
- Egyáltalán nem haragudott… - vigyorgott.
- He, neked jó…
- Na, ne nyavalyogj, majd lesz valami! Idővel Liza is megbékél. – bólogatott hevesen.
- Már megbékélt, de valami furcsa történt az előbb, amit még most se értek…
- Az, jó. – elmélkedett ismét, majd – Várj, mi?
- Castiel…egyszer úgy behúznék neki… - forgattam szemeimet idegesen.
- Tedd csak meg, gyerünk! – lelkesedett.
- Hé! Nyugi…
- De mi történt?
- Na, pont ezt én se tudom… De megtudom!
- He? Én ezt már teljesen nem értem…bocs, bezavarodtam. Mi is van?
- Az, hogy Castiel meg Liza….én se tudom, de megkérdezem Lizát.
- Szerinted? Liza…
- Nem, arra gondolni se merek. Akkor biztosan bevernék annak a hülyegyereknek…!
- Ok, majd számolj be a fejleményekről.
- Arra én is kíváncsi vagyok!
A következő másodpercben becsengettek…
Kis idő múlva csak arra lettem figyelmes, hogy Ákos bökdös.
- Kellyé már fel! – sugdossa.
- Mi? Mi? Km… - próbálok magamon erőt venni.
- Vége az órának, az egészet átaludtad. – röhögött – Don tanár úr mondta is, ha még egyszer ilyen lesz, leállítja Lizát… - nagyokat kacagott.
- Kösz! – ugrottam fel, majd nagy nyújtózkodás közepette majdnem fejbe vágtam Natasát, a mellettünk lévő padban ülő lányt.
- Hé! Vigyázz már! – mérgelődött. Kiállhatatlan egy csaj, de muszáj elviselni.
- Jaj, Natasa! Nehogy már valami bajod essen! Drágám… - néztem rá sajnálkozást színlelve, majd nagy nevetésbe kezdtünk Ákossal.
- Haha…nagyon vicces vagy! – ment el mellettem duzzogva. Na, ezt most jól megkapta. De meg is érdemli.
- Jó voltál! – veregette meg vállamat Ákos.
- Kösz haver! De most megyek Lizához! – kacsintottam egyet, és indultam is a szomszéd terembe.
Kifelé még belebotlottam Natasa csicskásába, Eszterbe, aki csak bámulta magát a tükörbe és igazgatta a haját, közben pedig Mikivel az osztály nagymenőjével flörtölt. Csak legyintettem egyet, ezek sose változnak! Mikor Liza terméhez értem Ő pont kifele jött így még pont elkaptam.
- Liza mond, igaz amit Castiel mondott? – tettem fel neki a kérdést. Ő csak állt egyhelyben, majd egyre fehérebb lett az arca és elkezdett dülöngélni.
Liza szemszöge:
„Ez a nap, nem is lehet rosszabb…egyben jobb. Nem értem, ilyen velem még sose történt, most mit tegyek?”
Csak álltam ott és éreztem egyszerre forogni kezd velem a világ és egyre homályosabb lesz körülöttem minden.
Pétert már alig láttam, majd elsötétült minden.
Péter szemszöge:
- Istenem, Liza! – kaptam el gyenge kis testét, majd lefektettem a padlóra – Gyorsan valaki jöjjön! Tanárt, mentőt! – kiabáltam szétnézve a folyosón. Egyszer csak Castiel lép ki a termük ajtaján és azonnal odarohan hozzánk.
- Te meg mit ettél? – idegeskedett.
- Én? Semmit. Csak úgy összeesett. – vakargattam idegesen fejemet és még mindig nézelődtem jön-e valamelyik tanár.
- Persze, csak úgy elájult! – grimaszolt egyet, majd –Menjél és keressél egy tanárt, addig én vigyázok Lizára! – utasított.
- Jó, de ne nyúlj hozzá! – néztem rá haragosan, elindultam keresni valakit, közben pedig egyszer-egyszer visszanéztem, mit művel Castiel.
Castiel szemszöge:
„Szeretem, és meg is fogom neki mutatni! Aggódom érte…nagyon!”
Elküldtem Pétert, hogy keressen egy tanárt, remélem nem téved el…
Lassan megsimítottam Liza babaarcát. Kis édes. Próbáltam felébreszteni, de nem ment: Hahó, kelj fel, na… - suttogtam, de semmi. Majd elkezdtem körülötte fel-alá járkálni, kerülgettem körbe-körbe, nem értem mi tart ennyi ideig? Kis idő múlva három alakot pillantok meg a lépcsőtől jönni a folyosón. Már látom is, hogy kik azok. Don tanár úr, Sissy és az a Péter gyerek… Ki nem állhatom, nem tudom miért…de egyszerűen, lehet, hogy csak azért mert Liza vele van? Mindegy… Ideértek:
- Mi tartott ennyi ideig? – faggattam őket.
- Nyugodjon meg, már szóltam a mentőknek! – mondta helyeslően Don tanár úr.
- Köszönöm! És Sissy?
- Ja, én a lépcsőn lefelé menve találkoztam Petivel. Ő mondta mi van, és siettem, mert én is féltem Lizát. – guggolt le Liza mellé.
- De emberek? Itt még megfázik a hideg padlón! – jajgatott a tanár – Vigyük már be innen a terembe és ott egy padra fektessétek le! – utasított minket. Azonnal Liza után akartam nyúlni, hogy karomba véve bevigyem, de Peti már megint meghiúsította a tervem.
- Majd én beviszem! – hajolt le Lizához és lassan alányúlva felvette. Én csak nagyra nyitott szemekkel figyeltem, hogy viszi el a pálmát…pedig nekem kellett volna bevinnem! Á!
Peti szemszöge:
Km… Ismét leállítottam Castiel. Maradjon csak Cleonál, nem kell neki Liza. Vagy mégis? Ezek szerint…
Jaj, annyira kis ölelni valóság ez a Liza. Alig bírtam el, mégis olyan jó volt a karomban tartani…
Gyengéden felkapva bevittem a terembe. Ott letettem egy padra. Nem sokkal később megérkeztek a mentők és bevitték volna ha:
- Don tanár úr, kérem! Hagyj menjek be vele!? – kérleltem.
- Én is! – mondta Sissy.
- Velem együtt! – erősködött Castiel…
- Gyerekek! Nem!
- Kérem… - nézett nagy szemekkel Sissy a tanárra.
- Hát, jó… De aztán nem lógni a suliból! Megnézik, jól van… Visszajönnek!
- Úgy lesz! – helyeseltük egyszerre.
Gyorsan felkaptuk magunk és Don tanár úr segítségével elmentünk a korházba.
Liza szemszöge:
Már csak arra emlékszem, hogy a kórházban fekszem, és nem értem, hogy kerültem ide…
Nagyokat pislogok. Alig bírom megmozdítani szempilláim. Körbenézek. Csak az infúziós zacskót látom ahogy cseppenként áramlik bele a csövecskébe ami egészen a karomon lévő kis mütyürhöz csatlakozik, amin keresztül a karomba jut a folyadék, és egész karom bizsereg tőle. Párszor kiráz tőle a hideg mire megszokom. Csak homályosan látok mindent. Egyszer csak valakik benyit. Azt hiszem az orvos és egy másik alak.
- Drágaság! – szól lágyan hozzám. Drágaság? – Ma még bent marad, majd holnap hazamehet. Elájult.
- Ne… - nyögök egyet halkan.
- Van itt valaki, vagyis valakik, de először ő akart bejönni. Maradhat? – kérdezi a doktor. Kissé esetlenül bólogatok.
- Rendben, kapnak öt percet. Most nem lenne jó megterhelni a lánykát. Hagyni kell pihenni, főleg, hogy nem ön az utolsó aki be akar jönni hozzá! – utasítja az alakot az orvos, majd távozik a szobából.
Még mindig homályosan, de már jobban látok. Az alak leül az ágyam melletti székre, és közelebb hajol hozzám. Valami szőkeséget látok. Fel akarok ülni, de ő int:
- Ne, nem szabad! Feküdj csak nyugodtan! –mély hangja alapján, és az a szőke fürtök segítségével megállapítottam ki az.
- Peti… - erőltettem kis mosolyt arcomra, de annyira gyenge vagyok.
- Lizám… - mosolyog vissza. Már egészen látom.
- Gyere közelebb! – utasítom. Közelebb hajolt.
- Igen? – kérdezte kis mosollyal.
- Ölelj meg! – kuncogok kínomban kicsit. Még közelebb hajolt, majd megölelt. Karjaim megerőltetve hátára teszem és erősen, már amennyire bírom…magamhoz szorítom.
Hirtelen olyan jó érzés fog el… El se engedem… Nem, így maradunk. Erős hátát fogva kezeim lassan felcsúsztatom gerincén amitől kicsit kirázza a hideg. Majd felérve nyakához beletúrok szőke fürtjeibe. Olyan jó, hogy itt van velem. Kis idő múlva elengedem, mert alig bírom felemelni már kezeimet. Visszaült mellém, majd megszólal:
- Kösz, most összekócoltad a jól belőtt hajam! – nevetett és közben haját igazgatta.
- Hehe… - nyögtem ismét.
- Tudod… - és közelebb hajolt buksimhoz – Nagyon szeretlek!
- Én is téged… - válaszoltam halkan és kezeimmel kicsit megtámasztva erőtlen testem, följebb kúsztam a párnán, majd nyomtam egy puszit az arcára.
- Na, most már feküdj vissza… Én megyek is, hiszen még kint vár Sissy és az a másik is… - a másik szón kicsit felkaptam a fejem, ki az a másik?
- Ki? – suttogtam.
- Castiel… de tényleg megyek…
- Várj, először Sissy jöjjön be, jó?
- Persze, majd mondom neki! Most pihenjél, én ma még bejövök ha anyu megengedi! Addig is, szia! – integetett, és kiment.
- Szia… - csendesen odamondtam ezt a szót, bár inkább azt mondtam volna, hogy „Maradj velem!” .
Kiment és az ajtón belépett Sissy. Gyorsan odarohant mellém, és nagy lendületével lehuppant a mellettem lévő üres ágyra.
- Nos, hogy vagy? Láttam jól el voltál Petivel! Csak úgy sugárzott róla az öröm. Mit beszéltetek? – vigyorgott.
- Ne fárassz most… - mosolyogtam – Áh, semmi…vagyis…
- Na? Mi az?
- Azt mondta szeret.
- És te?
- Én is szeretem Őt…
- Akkor jó… De tudod, hogy kint még várja Castiel is, hogy bejöhessen?
- Igen, tudom. Sajnos…
- Figyelj, le kell rendezned vele a dolgot! Én láttam, hogy veszekedtek már azon is, hogy ki vitt be a terembe, mikor elájultál.
- És, ki volt az?
- Peti…miért másra számítottál?
- Nem… - halk csend.
- Azt hiszem nem fárasztalak, ha nem akarod… Hagyok erőt neked Castielhez. Megyek. Ma még Petyussal visszanézünk, jó?
- Jó…de Petyus? - vigyorogtam. Sissy mindig fel tud vidítani…szinte mindig.
- Jó, jó! Megyek…Puszi! – azzal ő is kiment.
Kimenve hallottam, hogy még szól Castielnek, ő következik. Nagy levegőt vettem, és készen álltam a találkozásra. „Azt hiszem jobb lesz ha inkább alvást színlelek!”- gondolkoztam. Jobb is!
Hallottam nyílik az ajtó…
Castiel szemszöge:
Annyira vártam már, hogy végre meglássam, hogy van…
Mikor kijött az a, nem is mondom… „Petike”, akkor azt hittem kettészedem… Komolyan az a vigyor az arcán, nem tudom mit csináltak, de nagyon ideges lettem. Be akartam menni, de Sissy ment helyettem. Újabb 5 perc telt el, míg végre bemehettem.
Csöndben kinyitottam az ajtót, és halkan odamentem az ágyához. Láttam alszik, így nem akartam felkelteni. Mielőtt leültem volna mellé nyomtam egy puszit a homlokára. Egyszerűen kikívánkozott, nem tudtam már várni… Kissé megrezzent, de hála nem kelt fel. Istenem, jó sokat magyarázhattam volna, hogy miért is tettem… De akkor is az igazat mondanám. Tényleg szeretem.
Leültem az ágya szélére és megfogtam kis kezeit. Jaj, annyira sajnálom…nem tudom mit tett Peti, de ezért még megfizet ha kimegyek Lizától!
- Liza… - szóltam hozzá – Csak azt akartam mondani…nem tudom hallasz-e, de muszáj kiöntenem neked az érzéseimet. Eddig nem mertem elmondani a teljes igazságot. Én amikor Cleot megcsókoltam az nem olyan csók volt. Azért történt, mert rettegtem attól, hogy mi van ha kikötök egy lánynál? Akkor most egy életre…nem. Megmondom őszintén beijedtem. Olyan ciki, de ez az igazság. Én nagyon szeretlek. Akkor is nagyon szerettelek mikor az történt, csak megijedtem attól, hogy nem lehetek már annyira szabad, mint mielőtt összejöttünk volna. Tudom késő neked már mondani, hogy így szeretlek - meg úgy szeretlek… Lehet el se hiszed. De ha mégis hallod amit mondok, akkor tudd, várni fogok rád. Szeretlek! – hát, én megtettem mindent talán, ami tőlem telhető…
Liza szemszöge:
Istenem! Alig akartam a fülemnek hinni! Castiel mondta volna ezt? Vagy csak a belső hang, ami arra készteti, „vedd el tőle, igen, vedd el”! Nem tudom higgyek-e neki. Olyan őszintének tűnt. De én akkor is Petit…igen őt, nem…Cast?
Jaj, annyi bajom van…!
Szereplők összefoglaló véleménye:
Liza: „Nem is tudom mi lesz most… Tudom, hogy Peti akit szeretek, vagy még se? De! Őt szeretem azt hiszem… De ezt a dolgot még átgondolom…Nem értem magam…”
Sissy: „Sajnálom Lizát. Látszik rajta, hogy nem tudja kihez húz a szíve… De én tudom, hogy azt fogja választani, akibe tényleg szerelmes, nem csak egy fellángolás…”
Peti: „Oh, nem is tudom mit higgyek! Még azt se tudom mi volt Castiellel? Olyan rossz, hogy tudom mi jutattuk ide Lizát. Nem kellett volna a sok feszültség köré, de erről csak mi tehetünk!”
Castiel: „Tényleg szeretem! Nem hazugság… Nem tudom hisz-e nekem, de én várok rá! Azt érzem mi is benne vagyunk abban, hogy korházba került…Annyira sajnálom…”
Előzetes: Castiel és Peti összevesz. Liza még mindig rágódik a fiúkon, de talán már dönt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése