21. Felébredve az álomvilágból...

Tudom, most rövid lett, de nem volt ihletem XD
Ígérem a kövi hosszabb lesz, és nem soká már a BTW blogba is olvashassátok a kövi részt! :D Jó olvasást! :)

(Liza) „Te jó….ég! Most akkor mi is van? Szórakozik velem?? – sírógörcs.”
Másnap reggel:
- Mennyi az idő? – kérdeztem anyát.
- Hát….kelned kéne! Már 6:40 van! – mondta szigorúan anya.
- De anya….csak 5 perc….! – és a takarót magamra húzva duzzogtam, hogy ismét hétfő…ismét egy hét suli…..ismét Castiel kiállhatatlan képe…és még nekem ki is kell derítenem a hülyeségét! Jaj, de legalább annyi jó van az egész hétben, hogy hétvége is lesz, és legalább a barátokkal, és Petivel lehetek….! 
5 perc után nagy nehezen rászántam magam, hogy fel kéne kelnem, és elkezdeni öltözködni, illetve mosakodni.
Mire összeszedtük magunk alig volt idő 7:45-ig, de én még így is szántam időt megkeresni Petit.
Gyorsan előreküldtem Jacksont, én pedig odasiettem Petiékhez, akiket nagy nevetés közben találtam meg.
Miközben futottam feléjük, kieszeltem, hogy odaérve Peti nyakába ugrok, ez meg is történt, Peti pedig nagy nevetés közben a földre esett, én pedig rá.
- Hé, összenyomsz! – röhögött Peti.
- Leszálljak rólad? – nevettem, és közben megláttam valami érdekeset Peti zsebében, egy ötezres volt. Fura, hogy ötezrest tart magánál, én pedig nagy elhatározással felállva óvatosan kivetem a zsebéből a pénzt. Persze nem vette észre, hogy eltűnt a kincse, de én nagy dicsőséggel lengettem a kezemben, és kiáltoztam:
- Pénz….pénz! – és nevettem, és nevettem… Peti közbeszólt:
- Na, az, az enyém! – és érte nyúlt volna, de én elkaptam a kezemet, és megmondtam a magamét:
- Fele az enyém! – jó kis elhatározásnak tűnt, de nem tudtam megvalósítani, hogyan fogom még….
- Miért is? – húzta fel egyik szemöldökét, a másikat pedig szorosan a szeméhez mozgatta, és kérdő arcot vágott. Mielőtt viszont elmondhattam volna, miért is illet fele az ötezresnek, Ákos szólt:
- Hiszen ha úgy vesszük, megérdemli…az ő érdeme is…! – és Ákos mikor kimondta ezeket a szavakat, majd lesült a bőr a képéről, hogy, hogy mondhatott ilyet, Peti pedig csak kínosan fogta a fejét, és Ákost pásztázta szúrós tekintetével. Én pedig nagyon furcsállottam Ákos kijelentését, és kérdően néztem Petire, erre mit fog mondani.
- Nos, akkor mi van? – kérdeztem meg Petitől, aki persze hárítani akarta a szavakat ezzel kapcsolatban, de én nem engettem, tudni akart milyen hülyeséget csináltak már megint.
- Km, képzeld Ákos múltkor fociban gólt rúgott és nyertünk! – veregette meg Ákos vállát, és még mindig eléggé feszülten tekintett rá, miközben a veregetés lassan ütéssé fajult, majd leállítottam, és kijelentettem:
- Fejezd be! Ákos jót tett, hogy elmondta, milyen érdemes vagyok én….úgyhogy mond csak el miért is vagyok én annak a pénznek a megszerzésében társad? Mert nagyon tudni akarom…. – vázoltam fel a helyzetet, és Petinek most már nem volt hova elbújnia a feladat elől, és hárítani sem volt lehetősége, mert kezemet vállára téve, és nagyra nyílt szemeibe belenézve, elkezdtem szugerálni, hogy mondja csak el mi volt…és ő ez ellen nem tudott semmit tenni,  így elkezdte  mondani nagy nehezen mi is volt a nagy nyeremény előzménye.
- Hát…….tudod, mi csak, fogadtunk…. – mondta nagyon elnézve a szemeim pásztázása elől. Na, jó…ezt én nem értem!
- He’? – kérdeztem még jobban gyönyörű barna szemei közé nézve, ami most inkább vörös volt, és izzott a méregtől. Ákost nézte, csak forgatta a szemeit, majd megölte szinte szemei nézésével Ákost, aki nagyon elszégyelve magát, csak nézett ki a világból.
- Az, hogy fogadtunk rajtatok! – mi….mi…..?
- Te, ugye, hogy most csak viccelt? Ugye…. – néztem rá Ákosra kérdő szemeimmel, aki csak vakarta a fejét…., és egyre azt éreztem falfehér leszek, az ájulás kerülget, és egy jó nagyot lekevernék mindegyik arcán majd sírva elfutnék, ki a világból…..
- Neem, azt hiszem….Ez egy kicsit komplikált ügy, én magam sem tudom nagyon elmondani…..mi nem akartunk rosszat….annyit tudok!
- Mi komplikált ezen? És miért nem akartatok rosszat? És mi van? Én ezt már teljesen nem értem, ha nem bökitek ki mi van…
- Szar….de rajtatok fogadtunk, hogy ki tudja először a kiszemeltét  megszerezni… - ekkor teljesen elszakadt a húr, és nem bírtam magamból nem kiadni a mérget, ami már az eltelt tíz percben felhalmozódott.
- Mekkora hülyék vagytok! Barmok, azok….ja nem is sértegetem a marhákat, ti egy külön faj vagytok! De tudjátok mit, én nem papolok itt nektek…megpróbáltam nagyon nem lehordani mindennek titeket, nem is fogom, nincs erőm hozzá, most pedig elmegyek, a pénzt megtartom, és kívánom, hogy még két ilyen szemetet senki ne keressen meg, mint ti vagytok! Mekkorát csalódtam bennetek! Basszus….. – és elrohantam, nem tudtam hova, csak mentem…..nem volt semmi tudatos tettem, olyan volt mintha kábult lettem volna, semmi értelmét nem láttam annak, hogy itt vagyok, hogy szenvedek….hogy megaláztak….
Csak mentem, míg nem erőm teljesen elhagyott, szememből óriási könnycseppek estek ki, és falfehér fejjel, a világból kifutva lerogytam a földre egy fa tövében, és átsírtam az egész életemet, akkor ezt éreztem, örökre sírni fogok…. 
Már azt se tudtam….kit szerettem eddig…..

Peti szemszögéből:
Liza reggel megnézett minket mielőtt suliba mentünk volna.
Pont jókor ugrott rám, és jókor érkezett, meghallotta, hogy nevetünk valamin.
Aztán meg, veszekedés, uh, most nagyon megverném Ákost, de erről én is tehetek.
Liza pedig….aj, annyira sajnálom, akkora nagy barom vagyok….
Most mi lesz?
Mi lesz ezek után??? Megtudhatjátok, ha velem maradtok ( és a blogommal :)) a kövi részben! :D

20. 2 Nap / 2 Randi / 4 Boldog ember

Szerencsére megértük azt is, hogy a blogom immáron 20 részéhez értünk. Ez egy különleges rész lesz. Kivülrőli szemszögből látjuk majd az elkövetkező 2 napot. És aztán rövid beszámoló a szereplőktől. Remélem, elnyeri a tetszéseteket! :)

Kívülről, Liza+Péter :

„Ez a két nap izgalommal és szerelemmel telt el Liza és Péter, illetve Sissy és Ákos életében, és meghatározza majd, az elkövetkező időszakot…..Izguljunk együtt értük!”

Reggel  Liza felkelt, ágya melletti kis komódról felvette telefonját, ami hangos csengetésével jelezte, hívja valaki….Liza mit sem sejtett, hogy az a valaki éppen randira hívja el:
- Szia, Liza! – szólt csendesen, és felettébb félénken a mély hangú valaki.
- Hallo? – kérdezte Liza, sejtette ugyan ki az, de először bizonyosságot akart kapni, arról, hogy biztos az a valaki hívja, akinek talán már várta is, hogy felhívja.
- Péter! – mondta, most már biztosan a hang.
- Szia, Peti! Hogy, hogy tudod a számomat? – kérdezte meglepetten Liza.
- Hát….az úgy volt, hogy Sissyvel teló számot cseréltünk, én és Ákos is. És Sissy úgy gondolta, a tiedet is megmondja nekünk, ha keresnénk téged. Ugye nem baj? – mondta a telefonban is érezhetően, mosolygósan.
- Nem….csak furcsállottam! Sissy…! – és már Liza is mosolygott.
- Akkor kérdezhetek valamit? – kérdezte, a kérdésről Lizát.
- Aha, ezen kívül? – kuncogott jól hallhatóan a másik végről is Liza.
- Ja..! Igen….hogy nem lenne-e kedved eljönni velem sétálni az erdőbe? Zsófi is ott lenne! – nevetett ő is.
- De…az jó lenne! – mosolyodott el Liza.
- Jó, akkor megyek érted…hm…..10 órára, ha jó neked? – kérdezte.
- Persze! Akkor itt…várj tudod hol lakok?
- Aha, megjegyeztem! Akkor megyek majd, szia! – és letette a telefont.
- Szi….a! – Liza már nem tudott elköszönni, mert Peti gyorsan lerakta a telefont.
Liza és Peti nagy boldogan készülődött az erdőbe.
- Micus! Cic…cic…cic! Hol vagy már? Gyere, itt az ennivalód! –szólongatta Micust reggeli után Liza. Micuska nagy nehezen kikászálódott fekhelyéről, és ment nagy vidáman falatozni a reggelijét.
Ekkor meglepően csengettek….Liza mikor ezt meghallotta megnézte az időt:
- Te jó….jó…jó ég! Hiszen már 10 óra van! – és fejét fogva odasétált az ajtóhoz, majd az ajtó melletti tükörbe nézve megigazította kócos haját, mert hiszen még pizsamában volt! De legalább a haja álljon jól…..!
Kinyitotta az ajtót:
- Szia! Bocsi, hogy nem vagyok felöltözve…meg semmi sem…de elfelejtkeztem az időről! – és kezdett Liza arca pirosodni, de Peti csak jó ízűen nevetett, és a Zsófi meg majdnem elhúzta az ajtóból be a Micushoz, mert majd megveszett azért a csöppnyi macskáért!
- Ha…ha…nincs semmi baj! Akkor most mi is legyen? – vigyorgott jóízűen szegény Lizán, aki majd elsüllyedt szégyenében…De Peti nem haragudott rá…csak nevetett.
- Km, gyere beljebb! Csak kérlek a Zsófira vigyázz, hogy ne egye már meg a Micust, jó? Addig, míg ti itt lent Zsófival birkóztok, én felöltözöm, és rendbe szedem magam! Felőlem tévét is nézhettek! – mondta, már bátrabban Liza.
- Jó, elleszünk mi itt! Menj csak! – és Liza elment felöltözni, Peti meg csak nézett utána…..De ideje erre nem volt sok…mert a Zsófi ismét hadat üzent a kis Micusnak, és meg kellett fékezni!
Liza kis idő múlva…jött is! Peti, míg Liza fent volt, tévét nézett…és a Zsófival harcolt a Micusért.
- De….szép va..gy! – próbált mondani valami értelmeset Peti, de száját nem sok hang hagyta el, mert szem csak a lányon volt, aki egy csodaszép ruhát vett fel….
- Köszi…asszem! – mondta kuncogva Liza – Akkor mehetünk?
- Igen! – lelkesedett Peti.
Liza és Peti elindultak az erdőbe….
Most biztosan mindenki azt mondja, juj! Most lesz az….a rész, hogy Liza meg Peti….Nem! :D
- Zzófi!!!!!!!!!!!!!!  - ordibálták együtt.
- Ne…!!!!!!!! – szörnyülködtek együtt el a látványon…..!
- Zsófi….hát mit csináltál? – nevetett fel Peti.
De, Zsófi csak ide-oda gurult a sárban, és jó ízzel fetrengett benne…!
- Jaj, Zsófi! Na, de most már elég! Gyere ki a pocsolyából! – nevetett Liza is, és próbálták kihúzni a sáros póráznál fogva, a még sárosabb Zsófit! De a Zsófinak esze ágában se volt kimásznia a pocsolyából, sőt még jobban belefetrengett, míg Liza és Peti húzta. Egyszer csak nagyot rántott Zsófi a kötélen, és Peti, Lizával együtt beleesett a sárba! Nagyot nevettek egymáson és Zsófin is!
- Ha..ha!! Te meg…milyen vagy??? – kérdezte nevetve Peti.
- Nézz magadra! – nevetett vissza Liza és a képébe dobott egy sárgombócot Petinek.
- Na?? Ezt meg miért…? – mondta durcásan, de látszott rajta nem is bántja, hogy sáros lett!
- Csak úgy! Miért baj? – vigyorgott Liza.
- Nem….de….! – és megfogott egy kis sarat, jól bekente vele a kezét, és szépen megsimogatta vele Liza arcát – Nos, most már egyenlően állunk! – nevetett Peti.
- Na..! Ez nem vicces! – durcizott Liza, de közbe meg fülig ért a szája.
- Gyere! – Peti nagy nehezen kikászálódott a sárból, és kezét lesöpörve a nagy sártól, ami rászáradt, kezét Liza felé nyújtotta.
- Köszi! – és megfogta kezét Petinek, de Peti akkorát húzott rajta, hogy Liza most a másik irányba esett volna el…ha…. Peti el nem kapja!
Csak néztek egymásra. Szemük ragyogott a boldogságtól. Peti közelebb hajolt Lizához…Már majdnem megcsókolta mikor Zsófi nekik ugrott!  Zsófi csak nyaldosta mindkettőjük arcát, ők pedig a fűben hevertek.
Egymásra néztek…még mindig látszott mennyire örülnek egymásnak, akkor Peti most már Zsófikát arrébb tolva közelebb húzódott Lizához, és Liza fejét oldalra döntve megcsókolta.
Olyan boldogságot Liza eddig még nem tapasztalt, ami azzal a csókkal járt.
Peti is kitörő boldogsággal pattant fel csókjuk után a földről, és ismét Lizának nyújtva kezét, Lizát felhúzta a földről. Liza felállva megölelte Petit….Attól kezdve sárosan, de annál boldogabban sétáltak kéz a kézben.
Ez jelentette nekik, hogy most már többek mint barátok…Nem kellettek szavak, ők ezt anélkül is megoldották….
Kicsit kijózanodva a pillanat hatása után Liza megszólalt:
- Peti….fázom! – szólalt meg dideregve, és karjait simogatva melegítette fel magát, annyira amennyire csak tudta, szemét pedig nagyra nyitva Petire nézett.
- Tessék, itt az én kabátom! – Peti levette kabátját, és átadta Lizának. Mikor rátette a kabátot, nyomott egy puszit Liza homlokára, és mentek tovább.
- Köszi, bocsi, hogy ide kellett adnod, csak olyan jó idő volt, nem tudtam, hogy ez történik! – mondta kicsit szégyenlősen Liza.
- Semmi baj..én se tudtam, hogy ez lesz! De neked bármikor! – nevetett Peti.
További útjuk közben Zsófi párszor még megtáncoltatta őket! Nagyon jót mulattak az eleven kutyuson! Hazaérve Lizáékhoz:
- Én mennék is…. – szomorkodott kicsit Liza.
- Jó, menjél! Nehogy megfázz! – azzal megpuszilta Lizát Peti és – Szia! – elköszönt.
- Szia, Peti! – Liza mint valami kis kenguru, ugrált be a lakásba, annyira örült Petinek. A nap többi folyamán, csak Petiről áradozott. Kitörő boldogságát még jobban feldobta valami…Sissy bejelentése!

Peti véleménye a mai napról:
„Ezt a napot sose fogom elfeledni! Nagyon örülök, hogy végre Lizát az enyémnek tarthatom. Szuper érzés ez….el sem tudom mondani! Remélem sokáig együtt maradunk, én biztosan nem fogom elhagyni, úgy mint Castiel…És tőlem még kap egyet! Az bizonyos! Na, mindegy a lényeg, hogy szerelmes vagyok..és nem is akár kibe! Liza… :) <3”

Liza véleménye a mai napról:
„ Oh, Istenem! Mi van velem? Hiszen én ismét szerelmes lennék? Jaj, annyira félek, hogy Peti majd…el sem tudom képzelni! Remélem nem így lesz! Peti olyan más….sokkal jobb, mint..pff, Az!
De boldog vagyok most…! :)”

Sissy és Ákos:

Sissy és Ákos..km…kicsit nehezebb falat volt, mivel őket eddig szinte nem is ismertük…De bennük se csalódunk majd, viszont..nehezebb lesz megtudni, mi is van köztük!

Sissy reggel álmosan kikászálódott az ágyából! Még mindig szemét dörzsölte, hogy kimenjen belőle az álom, de már a számítógép előtt ült. Le se bírta venni valamiről a szemét…! Egy kép volt az……egy  kutyus volt az! Sissy  mindennél jobban akart egy kutyát, de szülei eddig még nem hagyták, hogy álma beteljesüljön.
Kis idő múlva megcsörrent a telefonja. Sehol se találta!
- Hogy veszhet el mindig az a hülye telefon! – idegeskedett Sissy, kereste fel alá, már majd megütötte a guta, mert azért se akarta abbahagyni a telefon a csörgését, és ő meg azért se találta meg a telefonját. Szülei reggel már dolgozni mentek, így maga volt otthon, és míg telefonja nem csörgött, jó ízzel ette reggelijét, ami egy zacskó chipsből és némi maradék mogyorókrémes kenyérből állt, és közben a gépet bámulva, jobban mondva a kutyusokat, evett.
Visszatérve a telefon kérdésére, nagy nehezen rájött, hogy tegnap az ágyánál, a párnája alatt hagyta, mert még lefekvés előtt is zenét hallgatott. Gyorsan bement a szobájába, és előkotorászta a telefonját. Akkor már majd szétvetette az ideg, és ez a telefonban is jól hallható volt:
- Hallo??? – kérdezte idegesen a telefonba.
- Km..zavarok? Amúgy Ákos! – szólalt meg a vonal túlsó végéről Ákos, kicsit morcosan, hogy így beszél vele Sissy.
- Ja..hogy te vagy? Bocsi..csak ez a telefon…folyton elhagyom…! – próbálta magát kibeszélni a dologból Sissy, de nem nagyon ment..vagy mégis?
- Semmi baj..csak kicsit…na mindegy…..Most másért kereslek!
- Miért? – kérdezte Sissy mosolyogva.
- Hogy…mi lenne ha…? – nem mondhatta el a mondatát, mert Sissy beleszólt.
- Na…mond már!  - izgult Sissy.
- Jó..jó..csak azt akarom mondani..na! Hogy eljössz velem valahova? – Ákos annyira félt ezt a pár szót kimondani, hogy miközben Sissyvel erről tárgyalt, fel-alá járkált a házban, mert nem bírt ülve maradni….Pedig Ákos…! Ő aztán nem az, az izgulós fajta….A lényeg az, hogy:
- Aha…jó! – lelkesedett Sissy.
- Akkor már nem haragszol, ugye? – vigyorgott a vonal túlsó végéről Ákos.
- Nem..de miért is haragudnék?
- Ja..ok! Csak... – és Ákos már nem bírta ki a röhögést…
- Mi van? – kérdezte vissza nevetve Sissy.
- Jaj, semmi! Mikorra mehetek érted? – huh, egy újabb izgi téma….
- Öm, attól függ hova viszel? – mosolygott Sissy.
- Majd meglátod, de ugye szereted a kutyákat?
- Oh! Nagyon! Mikor megyünk…na mikor megyünk? – lelkesedett Sissy, úgy mintha még mindig annyira gyerek lenne, mint egy ötéves. De Ákos csak röhögő görcsöt kapott Sissy felettébb gyerekes megnyilvánulásán.
- Km, 9 ? – kérdezte, nagyon, de nagyon keservesen, mert majd megszakadt a nevetésben, és csak erőltetve jött ki a torkából hang.
- Jó…jó! Szia!
- Szia, akkor megye….k! – köszöntek el egymástól felettébb vidám hangulatban.
Ákos gyorsan felöltözött, volna…ha:
- Anya, hol a fenébe van a felsőm? – szólt ordítva anyjához, aki a konyhában serénykedett elkészíteni az ebédet.
- Kicsim..nem megmondtam! Ma mosónap van…aligha találsz kimenős ruhát!
- Ne már! Ez nem igaz! Anya, én akkor is elmegyek! – durcáskodott Ákos.
- Felőlem! De ebédre itthon legyél! Hova mész? – kérdezte kíváncsian Ákos anyukája.
- Ja..sehova, csak …. majd elmondom ha visszajövök! – vigyorgott Ákos, és jóízűen nevetett is hozzá.
- Csak valami hülyeséget nehogy csinálj! – mondta kissé morcosan az anyuka.
- Dehogy anya! – nyugtatta Ákos.
- Akkor jó! – mosolygott.
Ákos gyorsan keresett magára valami tűrhetőt. Összeszedte magát, és jó időre fogatkozva, elindult egy pulcsiban és egy mellényben…
Kilencre a parkban volt, gondolta Sissy biztos oda megy, mert nem beszélték meg hol találkozzanak.
Sissy is felettébb gyorsan rendbe rakta magát, és indulni készült:
- Hm, hova kell mennem? – kérdezte magától – Ja, tudom! Megkérdezem Ákost, ő biztos tudja! –nevette el magát saját hülyeségén, de ő szerette így szórakoztatni magát….
Felhívja Ákost…vár..vár…és vár, hogy Ákos végre méltóztassa felvenni a telefont, de Ákos csak ült a parkban..és mélázott, mint ahogy ő szokta mulatni az időt. Egyszer csak észbe kap! És végre felveszi a telefont:
- Őőőő…szia! – mondta megszeppenve.
- Köszi..végre felvetted! Mi tartott ennyi ideig? Talán nem vagy rám kíváncsi? Vagy mi? – zúdult Ákos vállára ezekben a másodpercekben annyi kérdés, hogy nem is tudta erre mit mondjon…De Ákos ügyes gyerek volt! Könnyen kivágta minden hülyeségéből magát! Most is….
- Hm, ezzel majd…. – gondolkozott ismét el Ákos, és megint belelovalta magát a gondolatokba..ismételten néhány másodperc után végre megszólalt, nagy daliásan, hogy ő csak…:
- Bocsi..felvettem volna én a telefont csak….tudod olyan szép az élet…és ezt valaki számomra még szebbé teszi…nem tudod talán, hogy ki az? – próbált bókolni Ákos.
- Nem! De te biztosan! Ja…és nálam…..már ha rám gondoltál…nem nagyon jön be…! –mérgesedett egyre Sissy.
- Igen te…! Most pedig vagy eljössz a parkba…vagy hagyuk ezt az egészet a fenébe…! – most már Ákos is egyre mérgesebb lett..
-  Na..majd meglátom! Csá….! –és Sissy a dühtől lecsapta a telefonját az ágyára…onnan pedig a telefon továbbugrott le a parkettára. Sissy abban a pillanatban sírta el magát….
Miért ilyen az élet? És és…fene egye meg! Most mit csináljak….? – zokogott…..teljesen összeszorult a szíve…hogy lehet, hogy most…elszúrta azt ami, már majdnem megvolt neki, Ákost…és még a telefonja is…romokban.
Ákos is nagyon szomorú lett…Megesett a szíve…hogy lehet ilyen? De tudott valamit….gyorsan hazament anyukájához, aki tudta hol lakik Sissy, mert Ákos apukája postás, ezért van néha még hétvégén is munkában…..
- Anya, hol lakik Sissy? Tudnom kell….! – fejtette ki Ákos.
- Ott….a Kossuth úton…..10 szám…Miért? – furcsállotta anyukája, de közben sejtette mire készül…
- Kösz…! –és Ákos gyorsan bicózott is oda Sissyhez.
A házukhoz érve….Letette a biciklijét a kerítés mellé, és lelakatolta…ki tudja mennyi ideig kell Sissyt vígasztalnia….
Félénken belépett a kapun, mert az nem volt bezárva…Majd felkocogott a lépcsőkön és kifújva magát, a nagy megerőltetéstől, belépett a házba….
Bent, nézett jobbra…majd ballra….majd felfele…
Nagyon szép ház volt, óriás ház, az övék kétszer is beleférne.
Gyönyörű lépcsősor vezetett fel az emeletre….csigalépcső, de még milyen!
Csodás ház, mint egy palota….
Sissy majd elveszett is ebben a palotában, míg Ákos megtalálta egyszer csak. Addigra hatszor körbejárta az egész házat, mert nem lelte sehol Sissyt. Halkan benyitott a szobába, Sissy lent az ágya mellett kuporogva könnyes szemekkel térdére borulva volt. Még így is csodaszép volt…De Ákosnak ezután jött a neheze!
Csendesen közelebb lépett hozzá, hogy meg ne hallja, hogy ott van, de Sissy csak sírt, és sírt. Ákos leült mellé, és a fülébe súgta:
- Te még így is csodaszép vagy! – Ákos ezzel nagyra tette a bukás, és egyben a nyerés esélyét is! De….
- Hogy….? – nézett Ákosra Sissy, akit felettébb meglepett, hogy Ákos…itt?
- Nem hallottad talán? – mosolygott rá Ákos.
- De..csak te itt? – kérdezte bociszemekkel Sissy.
- Ja! Miért zavarok? – furcsállotta Ákos, de ő nem figyelt Sissy szavaira igazán, mert így is elveszett a gyönyörű síró, kis gyámoltalan lányban, aki amúgy merész és annál inkább bátorabb, és magabiztosabb, de most, csak egy gyenge lelkecske volt, akinek ápolásra szorult a szíve, Ákos ezt meglátta, közelebb húzódott Sissyhez, és barna csillogó haját Sissynek finoman arcából kikévéve közelebb hajolt hozzá. Szeme a lány szemébe nézett, csillogott mindkettőjüké. Sissy nem tett semmit, csak megszeppenve nézett Ákosra, majd el, mert nem bírta Ákos szemének pásztázását, annyira akarta, hogy végre Ákos eleressze, hogy szabad legyen,hogy  ne kelljen eme kellemes pillanatok részéve váljon, mert hisz Sissy nem az a romantikus típus volt. De most, inkább akart egyszerre Ákos karjába omolni, mint annyira azt is, hogy Ákos nagy kezeit levegye válláról, és eleresztve kifuthasson a világból, és elmeneküljön annak minden bajától.
De Ákos csöppet se eresztette, közelebb hajolt Sissy arcához, ami amúgy is közel volt a lány arcához, de most Ákos már teljesen elvarázsolva érezte magát, a pillanatot semmi sem szeghette félbe, Ákos megcsókolta Sissyt, Sissy most a boldogságtól eresztette el könnyeit, amiből Ákos arca is kapott, illetve annak válla amint, hosszú csókjuk után ráomlott, és ezerszel fülébe súgta: Szeretlek! Ákos pedig visszasúgta: Én is!
Ilyen az amikor egyszerre megváltozik az ember körül a világ, és már nem azt a könyörtelen, elveszett embertelen világot, hanem a csodaszép pillangókkal teli, és boldogsággal szegéjezett, álomvilággá válik…. Sissy és Ákos is ezt érezték azokban a meghitt pillantatokban….Egyszer csak megszólal Sissy:
- Ákos, te igazán szeretsz?
- Igen, teljes lelkemből, teljes szívemből, teljesen! – mondta, és nyomott egy puszit a lány homlokára. Sissy ettől kezdve tudta, ennél boldogabb nem is lehetne..De mégis! Ákosnak volt egy meglepetése….!
- Én is, annyira…de annyira! – és átölelte Ákost – Azt már szavakba nem is tudom önteni!
- Elhiszem, de most még meg kell valamit csinálnom…vagyis tennem! – Ákos kijelentése megijesztette Sissyt.
- Mi lenne az?
- El kell mennem valahova….
- Ne…! Kérlek….! – könyörgött Sissy, lelke még mindig meggyötört volt, kellett, hogy támaszkodjon most valakire, szíve most megint összeszorult, és szeme megint könnybe lábatt. Nem akarta, hogy Ákos most elmenjen, azt akart, hogy örökre ott maradjon vele…De Ákos hajthatatlan volt..!
- De..muszáj…de visszajövök nem aggódj! – azzal egy utolsó puszit nyomott Sissy arcára, és elment – Ne sírj!
Elment….de hova….
Sissy nagyon nehezen fogadta el, hogy akit már megszerzett, az most elmegy..De nem örökre, ez tartotta benne a lelket.
Istenem, látjátok! Milyen is lehet, még így is gyerekként is a szerelem…..
Ákos sietett, kb. egy óra múlva sietve ment föl ismét a lépcsőkön. az ajtókon, és a szobákon át Sissyhez.
Bekopogott:
- Gyere…Ákos? – kérdezte Sissy.
- Igen…! – Ákos nem ment be…Egy halk: Vau! – hallatszott.
- Mi ez? Ákos, ne szórakozz velem! Gyere be! – Ákos még mindig nem jött be…csak kicsi apró léptek hallatszottak kopogni a parkettán, Sissy a kopogások gazdájának annyira örült azonnal felvette és mikor Ákos belépett karjaiba ugorva, ölelgette kettőjüket.
- Aj, annyira örülök! Köszönöm! – mondta.
- Szívesen, ugye jól tettem, hogy elmentem? – mosolygott.
- Nem…! De talán, így elfogadható…! – mosolygott vissza.
- Aj ne! Mindjárt dél….Nekem most már tényleg mennem kell! – mondta szomorúan.
- Nem..nem mész sehova, vagy megyek én is veled, és a Csini is! – győzködte Ákost.
- Csini? Már neve is van? Jó..! Na, gyertek! – és azzal pórázt kötött a kiskutya…asszem …..nyakára, és mentek Sissyvel haza.
- Hova megyünk? – kérdezte Sissy.
- Ebédelni, haza! – mondta Ákos.
- Ja, jó! Anya úgyis csak négyre jön haza! – mondta…..
És mentek is…
Mentek..és mentek….és odaértek!
- Szia, anya! – köszönt Ákos.
- Csókolom! – köszönt Sissy.
- Sziasztok! – kicsit meglepődött Ákos anyukája…de annyira nem furcsállotta a dolgot, örült is nagyon a lánynak, és azonnal leültette őket az ebédlő asztalhoz, és gyorsan teletömte őket….hogy ne is beszéljenek annyit, mert tudta, itt elszabadul a pokol, ha megszólalnak, mert csak egymásról tudnak majd áradozni.
Még egy csomót játszottak a kis Csinivel, mellesleg csajszi…azért Csini a neve….
És hát eltelt a délután…fájó szível Sissynek haza kellett mennie…De majd még találkoznak, és búcsú puszi is volt..nem kell sajnálni! :)

Sissy szemében a nap:
„Jaj!Életem egyik legjobb napja….Rájöttem sok mindenre, és már nem vagyok elveszett..se szomorú, ennél boldogabb nem is lehetek nagyon! Még anya is megengette, hogy megtartsam a Csinit! :)”

Ákos szemében a  nap:
„Oh, végre….! De vártam már ezt a napot! :D Végre….Sissy <3 De jó volt egy kicsit vele lenni, és végre úgy, hogy tudja mennyire szeretem!!És, hogy mennyire tud örülni….az valami fergeteges!Ennyire boldognak még nem láttam! Örülök, hogy kicsit talán miattam is örül! :)”

Remélem tetszett nektek ez a rész is! :) Nagyon örülök neki, hogy ennyi olvasóm van, és, hogy érdekel titeket a blogom! Remélem nem csalódtok ezután sem bennem! És előre elnézést, hogyha kicsit késve jövök új részekkel,  de sok elfoglaltságom van..vagyis 2 blog, és tanulás. :P Én a blogot választanám…de nem tehetem…De így is igyekszem! :)

19. Délután....

Csrrr!!!
- Hol a telefonom? – kérdeztem anyától, mert már harmadszorra csörrent meg, és sehol se találtam.
- A kanapén drágám! – mondta anya.
- Köszi anya! Tényleg itt volt! – hogy nem vettem észre?
Felvettem. Sissy volt az.
- Szia, Liza! El tudnál jönni a parkba? – kérdezte.
- Szia, Sissy! Miért? Am, megkérdezem anyát! – és rohantam is hozzá – Anya, elmehetek a parkba? – kérleltem.
- Persze aranyom, de csak ha kész a házid! – aranyom,drágám…köszi anya – Igen anya, és amúgy is péntek van! Lesz még időm megcsinálni!
- Jól van! Menjél! – mosolygott rám anya.
Majd visszahívtam Sissyt:
- Megyek! De tényleg miért is? – tudni akartam miért kell nekem péntek délután oda mennem. Közbe felkaptam a cipőm és a kabátom, és elindultam gyalog, hiszen nincs messze a park.
- Majd elmondom, ha itt leszel! – titkolózott Sissy.
- Jó! Szia! Megyek! – mondtam kicsit duzzogva Sissynek.
Sétálok, és sétálok…… Egyszer csak…hopp valami rám ugrik! Nem láttam mi volt, mert gyorsan jött, és csak arra lettem figyelmes, hogy a földön fekszem, és ismét (csütörtöki eset) nyalja valami az arcom!
- Zsófi! – kiáltottam el magam, ahogy megláttam a cuki pofiját.
- Hé! Zsófi! Illik ilyet csinálni! Már megint! Gyere! – szólt Peti. Én pedig ismét felálltam, és ismét leporoltam magamról a koszt.
- Peti! Szia! Hát, ez az amit Sissy nem mondhatott el a telefonban? – nevettem el magam Sissyre és Petire nézve, miközben nagy gonddal tisztogattam a ruhám.
De, volt még egy meglepetés! Mennyi lesz még?
Tehát porolom magam…..és egyszer csak….!
- Szia Liza! – ordibálta valaki bele a fülembe, hogy csak majdnem megsüketültem, kis túlzással!
- Te jó ég! Normális vagy Ákos? – kérdeztem olyan haragosan, mert majd meg állt a szívem annyira megijesztett!
- Nem tudom! – röhögött, de én csak haragos szemekkel néztem rá – Jól van, na! Bocsánat, csak viccelni akartam!
- Jó, hát nem volt nagyon vicces! Mindegy! Akkor miért is hívtál ide Sissy? – kérdeztem Sissyre nézve.
- Hát, csak ezért! Peti szólt nekem, hogy a parkban vannak Ákossal és Zsófival, és, hogyha van kedvünk, akkor eljöhetnénk! – vigyorgott Sissy.
- Aha! Akkor most mit is csináljunk? – mondtam.
- Tudom! – kiabált be Ákos (nem tudom miért kell neki mindig kiabálnia…) – Láttam valami érdekeset!
- Mit? – kérdeztük Petivel és Sissyvel együtt.
- Azt majd meglássátok! Ahogy jöttem Petihez ide a parkba, akkor láttam azt az érdekes dolgot!
- Aj, ne már! Mond meg! – nyafogott Sissy.
- Nem! Gyertek!- és megfogta Sissy kezét (Sissy elmosolyodott ezen,hu,itt valami alakul?),és mentünk futva a helyszínre. Ahogy közeledtünk, már sétálva mentünk tovább, és Sissyék se fogták egymás kezét.
- Állj! – szólt ránk Ákos – Most már, csöndben kell tovább mennünk! De, először én megyek előre, megnézem itt van-e az, az érdekes dolog! – erre előre ment Ákos egy bokorig. Mellesleg az iskolánál voltunk már. Nem értem mit keresünk itt?
- Gyertek! De, csak csendben! – szólt suttogva Ákos.
Egyre közelebb mentünk a bokorhoz, egyszer csak megláttuk azt, az érdekes valamit, vagy inkább valakiket!
- Mi? Castiel és Jack? – suttogtam Ákosnak – Ezek megőrültek!
- Tudom! Szerintetek mit tegyünk? – kérdezte tőlünk Ákos.
- Nem tudom! Talán szóljunk az igazgató nőnek, hiszen még csak 16 óra lesz! Még biztos ott van a suliban, és ezt látnia kell, és tudnia kell! – szóltam, haragosan.
- Jó! De először! Készítsünk egy képet! – mondta Peti – Bizonyíték kell, hogy ők voltak, mielőtt eltűnnének!
Gyorsan lefényképeztem a Jacket és Castiel, és már mentünk is a suliba, az igazgató nőhöz.
Bent a suliban:
Bekopogtunk.
- Tessék? Jöjjenek! – szólt az igazgató nő kissé morcosan, hogy ilyenkor zavarjuk.
- Jó napot igazgató nő! Elnézést kérünk, hogy még ilyenkor is zavarjuk, de ez nem tűr halasztást! – szólt Péter.
- Mi lenne az a fontos dolog? – kérdezte.
- Az, hogy Castiel és Jack firkálják az iskola falát! – mondtam ki olyan büszkeséggel, hogy végre lelepleződik Castiel! Megtudják a tanárok, és az igazgató nő is, milyen igazából! Elkaptam!
- Mit mond? Van is bizonyítékuk, hogy ők voltak? Egyáltalán, hogy ezt teszik? – kérdezte.
- Hát persze! Itt van! Nézze meg az igazgató nő is, hogy mit tesznek! – és Ákos az igazgató nő kezébe nyomta a telefont, amelyen a kép volt.
- Tényleg! Istenem, mit művelnek? És még itt vannak? – döbbent meg.
- Szerintem itt, de sietnünk kell, ha még ott akarjuk őket találni! – szóltam.
- Akkor menjünk gyerekek, hátha még ott lesznek! – és azzal siettünk ki az iskola  hátulsó falához, ami a parkra néz.
Még pont elcsíptük őket. De ők elfutottak!
- Álljanak meg! – loholt utánuk az igazgató nő, de mikor belátta még ha mi is vele futunk, akkor se találjuk meg őket – Ennek még nincs vége! –kiáltott egy utolsót.
- Jaj, gyermekeim! Mi lesz itt? Nem baj, még megkapják a büntetésüket! De, ezzel a mocsokkal most mit csináljunk? Egyáltalán, hogy jutott ezeknek az eszükbe ezt tenni? – szörnyülködött el a tényen, hogy nem az a Castiel volt ez a Castiel, akit ő megismert, és akit annyira dicsért!
- Hát, szerintem, ha majd megkapják a büntetésüket, akkor ez is legyen az! Mossák le ezt a rondaságot! Azt, hogy miért jutott ez az eszükbe, nem tudom! – mondtam.
- Ez jó ötlet! Köszönöm Liza! Most pedig menjenek, nincs itt semmi látnivaló!
- Csókolom! – köszöntünk el és elmentünk. De még én épp elcsíptem egy mondatot amit az igazgató nő magában motyogott: Castiel? Mekkorát tévedtünk benne!
Haha…most aztán tényleg büszke lehetsz magadra! –mondtam magamnak – De tényleg büszkeség ez? Tényleg az? Vagy csak az édes bosszú? Ami inkább keserű? Miért ilyen nehéz ez? Megérteni…ezzel, hogy most erre rájöttek, mi lett jobb? Csak annyi, hogy a tanárok most egy nagyot koppantak, Castiel pedig egy nagyot kap a fejére, Jackkel együtt! Semmi különös…de mégis olyan fura, rossz érzésem van, mintha rosszat tettem volna, de nem! Vagy igen? Meg kell tudnom, miért tette ezt Castiel! Rá kell jönnöm mi az igazság! Talán aggódom? Érte…nem éri meg! Már, csak a gyűlölet maradhat…semmi több!

Már nem volt kedvem Sissyékkel maradni így elköszöntem tőlük, és hazamentem. Otthon este lefekvéskor, csak arra tudtam gondolni, mi értelme van a bosszúnak…
Csak azt akarom, hogy végre lezáruljon ez az egész, és ne keljen se neki, se nekem a másikkal foglalkozni! El akarom felejteni!

18. Új barátságok kezdete

Másnap már reggel hétre kész lettem a magam rendbe szedésével, de még az öcsémet is fel kellett költenem és rá kellett vennem, hogy ő is kész legyen mindennel fél nyolcra.
Szerencsére a lustaság nem akadályozott meg minket, hogy háromnegyed nyolcra szépen   nyugottan beérjünk a suliba. Ott először is beszélni szerettem volna Natanielel mielőtt elkezdődik az első óra. Szerencsére éppen elkaptam amint befelé megy az osztályterembe, így még az ajtónál visszahúztam és…
- Várj Nat! – szóltam hozzá.
- Szia, mi az? – kérdezte.
- Nyugi, csak beszélni akarok veled! – mondtam.
- Jó, felőlem! – mondta.
- De nem itt! Gyere üljünk le a folyósón egy padra, ahol nem minket firtat mindenki. – utasítottam, hogy jöjjön már, mert épp el akart tűnni előlem, mert már sejtette, hogy valami fontos dologról akarok neki beszélni.
-  Nos? Elmondod? Tettem valamit ellened? Megbántottalak? Baj van? – csak kérdezősködött mielőtt mondhattam volna bármit is.
- Maradj már csöndben! – hallgatattam el végre – Arról akarok beszélni veled, hogy én….hát na, hogy is mondjam….- kerestem a jó szót, hogy ne bántsam meg, mert lelkesedése nagyobb volt, mint önmaga.
- Hogy? – furcsállotta –Tudod, én is el akartam valamit mondani neked! Ok? – jaj ne! Sietnem kell!
- Mit? De gyorsan! – mondtam, muszáj először neki elmondania, nehogy tévedjek…jobb lesz így.
- Az, hogy én…nekem….tetszel! – nézett rám boci szemekkel én mit mondok erre.
- Nos, figyelj! Én tiszteletben tartom a te érzéseidet, de…..- kezdtem el, de félbe szakított.
- Én nem neked…..ugye? –nézett rám letörten.
- Tudod, én most nem tudom mit érzek..jobb lenne ha  barátok maradnák, jó? –mondtam ki végszónak, mert becsengettek. De ő még megtoldotta: - Rendben!- mondta és elment.
Nekem éppen németem volt, neki meg angolja…Tehát mentem is németre. Ekkor vettem észre, hogy valaki figyelt minket. Az a……Castiel! Ennek folyton utánam kell kutakodnia, nem tud leállni, tovább lépni?
- Te? Mit keresel itt? Hagy engem békén, nem érted? – néztem rá idegesen.
- Én nem utánad nézelődtem, pff! Csak éppenséggel a haverokkal beszéltem! Hülye lennék utánad szaladgál! – nos ,ez kedves volt tőle, de úgy is tudom mi van….nem kell bemesélnie, hogy ő már továbblépet! Nézzen már magára!
- Aha, persze! Jó tudni! Na, szevasz! – majd ezután fogadjunk azt hiszi én futok utána, téved!
- Miért? Nem hiszed? Jah, hogy te féltékeny vagy! Oh, sajnállak! – nézett rám lenézően. Nem megmondtam, hogy ezt mondja?
De valaki közbeszólt mielőtt léphettem volna erre valamit.
- Menj a fenébe Cast! – Peti volt.
- Mi van? Talán őt szedted össze? Gyér példány….! – mondta gúnyosan Petinek Castiel.
- Menj te már…..! Ja, és máskor majd azzal kezdem ha idetolod a marha nagy képedet, hogy kapsz egyet , arra a bizonyos pontra! – fejeztem be.
Castiel végre elhúzta a csíkot és Petivel egy jót röhögtünk rajta!
- Ja, arról amit Castiel mondott, ne is vedd figyelembe! – mondta.
- Azt hiszed hiszek egy ilyen kis kutyuskának aki nyalizik a tanároknak, a hátuk mögött meg ezt műveli….nem vagyok hülye! – mondtam, mert a tanárok nagy része, nem tudja Castiel milyen is igazán. Csak azt tudják, hogy sokat hiányzott, bizonyos „betegségek” miatt, és, hogy amúgy meg szorgalmas és jól tanul. Ja, szorgalmas, jól tanul? Akkor, ha rugdossák hátulról….akkor tanul! Szegény szüleinek meggyűlik vele a bajuk! A tanárok tehát teljes tévhitben élnek!
- Oké! Na, nekem mennem kell órára, és biztos neked is! Szia! – köszönt el Peti. Olyan kedves velem! Nem tudom miért…talán?
Mentem órára, de épphogy beértem, mielőtt a tanár jól letol, hogy hol kések!
Ezek után….és még sok óra után…..Ebéd! Ilyenkor pénteken a nyolcadikosokkal megyünk ebédelünk. Az esetek nagy részében én az utolsók között vagyok aki megy ebédelni. De ez most nem így történt. Az elsők között voltam, viszont még így is senki se ült hozzám le. Ekkor jött a képbe Peti aki mellém ült, és még az egyik haverja, az Ákos is az én asztalomnál foglalt helyett.
- Sziasztok! Hogy, hogy ide ültetek mellém? – kérdeztem tőlük.
- Miért zavarunk? – kérdezte csodálkozva Peti.
- Nem, csak nem értem, miért nem a haverjaitokhoz ültök? – mondtam.
- Ja, hát te is a haverunk vagy! – mondta mosolyogva Ákos – Főleg a Petié! –tette hozzá röhögve.
- Aha! – mondta nagy vigyorral Peti.
- Oké!  Akkor jó étvágyat srácok! – mondtam mosolyogva.
- Neked is! – mondták egyszerre, és hozzá kezdtek megenni mindazt a sok kaját amit kivettek a pultról! Nem is értem, hogy tudnak ennyit enni!
Kis idő múlva:
- Én megyek is! Sziasztok! – köszöntem el tőlük.
- Szia! – köszöntek ők is.
Mikor kiértem az ebédlőből éppen öltözködtem mikor egyszer csak valaki háton bök. Megfordulok, és senki! Visszafordulok…..Peti volt az! Majd megszakadt a röhögéstől, és én is nevettem azon, hogy jól átvertek!
Kint viszont még egy emberke várt rám. Cleo volt, azóta nem hallok felőle semmit, és nem is nagyon karok hallani felőle, mióta az incidens történt. Viszont ő odajött hozzám.
- Liza, várj egy kicsit!- mondta.
- Igen? – kérdeztem tőle – Mit akarsz?
- Ki akarok veled békülni! Hiszen én nem tehetek a történtekről! És ezek után is még jobban utálom, hogy, hogy lehet ilyen szemét, hogy téged így jól itt hagyott! – mondta. Igen meggyőző volt! Nem is haragudtam tulajdonképpen rá, csak eddig nem nagyon mertem a szemébe nézni, mert kicsit elfogott az undor tőle Castiel miatt! De ez csak a Castiel miatt van!
- Hát…jó! – mosolyogtam rá.
- De jó! Köszi! – mondta.
- Na de, én megyek is, szia! – köszöntem el tőle mosolyogva.
- Jó,szia! Majd még beszélünk, remélem! – és látszott rajta mennyire boldog, hogy nem haragszok rá.
Otthon, édes otthon….végre! 

17.Rémálom, vagy ez a valóság?

Hát igen, körübelül ezt éreztem azon a napon mikor…..az történt,és másnap sem változott a helyzet,de talán…?
Reggel felkelt már fél hétkor,de legszívesebben tízig simán aludtam volna.Miután felkeltem hosszas ruhaválasztás után,hogy ezzel is húzzam az időt,kiválasztottam egy csini ruhát,csak azért,hogy Castiel lássa,mit hagy ki…így mosolygósan indult a reggelem. Ez után megmosakodtam és megfésültem az akkorra már szép hosszú hajam,és úgy gondoltam ma inkább nem kötöm össze. A reggelinél folyt a tárgyalás,na jó,csak beszélgettünk mit csináljak a kialakult bonyolult,mégis teljesen egyszerűen megfogalmazható megoldásról,afelől a tegnapi nagy napra visszatekintve. Tehát miután a beszélgetésemet befejeztük anyukámmal,mivel apa korán dolgozni járt,így ő nem lehetett eme párbeszéd tagja,ami most felettébb jó volt. Visszatérve őrülten siettünk be a suliba,mint általában mert folyton,mint most is,elbeszéltük az időt.
A sulihoz érve,még az ajtóban találtam  Sissy-re,így most elmondhattam mit is akarok tenni,és,hogy megkérdezzem,hogy mit is kért tőle Castiel,és,hogy miért  segít neki?
-Szia,Sissy várj!- kaptam el a kezét mert már majdnem beszaladt az ajtón,mert úgy gondoltam annyira még nem vagyunk elkésve,hogy ezt meg ne tudjuk beszélni,itt kint.
-Szia…..!- hebegett össze-vissza Sissy,miközben nézett valamit,amit csak úgy kiszúrt magának,hogy ne az én szemembe keljen néznie- Mit akarsz tőlem?
- Csak azt szeretném kérdezni,mit beszélt be neked Castiel,és miért segítesz neki?- eközben szépen lassan  bementünk az iskolába,és leültünk a benti padra.
- Castiel? Hát,elmondta,hogy mi volt,és,hogy  azt nem úgy gondolta,és,hogy segítsek neki tudod miben…- persze,nem úgy gondolta…..
- És ezt te el is hitted neki ezek szerint? Ez most komoly….?- azt hiszi hülye vagyok?
- Hát,nem hittem el neki,csak aztán,mert azok után találkoztunk,miután jól bemosott neki Nat,és ettől nem volt túlságosan elragadtatva és megfenyegetett,hogy ha nem segítek neki akkor én is úgy végzem mint ő…és ezek után nem nagyon volt választásom mit tenni…és én először mondtam,hogy nem és hát így fenyegetett meg,közben pedig eléggé mérges volt szép szóval mondva. – ezek után gratulálni fogok Castielnek, hogy egyre jobb ember lesz!
- Köszönöm,hogy elmondtad őszintén,hogy mi volt! Megyek is Casthoz,hogy megmondjam engem többet ne keressen,és megmondom azt is,hogy mekkora egy barom!-mondtam.
Szólt a csengő!
- Na,akkor inkább tízórai szünetben beszélek vele!- tettem hozzá.
- Nekem mindegy…!- mondta Sissy.
-Köszike….!- röhögtem rajta miközben siettünk a terembe mielőtt Don tanár úr leszid minket,hogy ismét késtünk. Hozzáteszem sokszor késünk első óráról,de eddig még nem történt semmi,mert általában nem önszántunkból késünk,hanem segítünk a tanárnak a cuccait fölhozni…így igazán nem is elkésünk,hanem…..nem is tudom…..!
Tehát futunk fel…..és egyszer csak mikor már felértünk a lépcsőn,valakibe épp belefutunk!
-Hé,maradjámá!- szól a mély hangú valaki…..
-Bocsi,sajnáljuk!- mondtuk egyszerre,és felnéztünk ki lehet az….egy nyolcadikos srác. Megjegyzem helyes volt,de….azokban a másodpercekben szétvetette az ideg.Gondolom ének órára ment,mert kotta volt nála,és úgy tudom a nyolcadikosoknak reggel az első órájuk ének….De azt a fiút eddig még nem láttuk….Ki lehet?
- Haha ,azt hiszitek ennyivel el is van intézve……a-a,ezért még fizettek nekem!- vigyorgott ránk,miközben mi meglepetten csak pislogni tudtunk.
- Mi van? Nekünk most mennünk kell! Szia!- rohantunk el,de ő utánunk kiáltott,hogy csak zengett a folyosó:Még nem végeztünk!
Na jó,siettünk most már ahogy csak tudtunk,még a cipőnket se váltottuk le,így eléggé kínosan,de…..
-Jó reggelt lányok! – mondta igencsak mély hangján és hozzáteszem morcosan Don tanár úr.
- Elnézést kérünk,csak…csak….-az én torkomban lefagytak a hangszálak,így Sissy folytatta,aki híresen nagy  „ki kibeszélem magam a bajból” ember volt.
- Tanár úr,mi nem akartunk elkésni,de egy nyolcadikos srácba éppen belefutottunk,és az nem akart minket továbbengedni…!
- Oh,már értem,tehát tracspartiztak a nyolcadikos fiúkkal….!- erre az egész osztály elkezdett röhögni,nekünk meg az arcunk vérvörösben és egyéb rikító piros színben pompázott,hogy még ennyire felsüljünk!
- De…nem! Ez nem igaz! Csak ellöktük,és az a barom…hopsz,elnézést,km…tehát a srác nem akart tovább engedni,és valami elszámolásról beszélt…..! – na,kösz Sissy,egyre jobb a helyzet! Inkább hebektem-haboktam volna én,mint te még jobban megalázz az osztály elött….Ezek után persze még nagyobb vigyorral az arcukon,és már a tanár úr is mosolyogva tessékelt volna le a helyünkre…ha…..
- Jaj,lányok! Nem ilyenkor kéne randit beszélni! Na de,a cipőtök nincs átváltva….vagyis inkább,nem vettétek észre,hogy zokniban vagytok!- röhögve mondta Don tanár úr,miközben az osztály is zengett a nevetéstől! Ekkora égést!
- Jó,jó gyerekek ne nevessetek szegényeken! Mert ezek szerint szerelmi gondok is vannak!- gonoszkodott Don tanár úr! Tőle ez mindig elvárható volt szinte már….!
- De Don tanár úr! Ismerni se ismerjük….!- mondta Sissy,és hozzátettem:Jaj Sissy,kell ezt mondani,hogy ronts a helyzeten?- súgtam a fülébe,miközben oldalba böktem leülve a padba.
- Jó gyerekek! Visszatérve Sissy és Liza szerelmi problémájáról,maradjunk a tananyagnál! Vegyük elő a biológia könyvet és nyissuk ki az élőlények együttélésénél!-folytatta,Don tanár úr,kellemetlen beszédét,és fejezte be a biosz anyaggal.
Az óra elkezdődött…….
Tízórai szünetben:
-Castiel!- szóltam arra a hülyére,aki éppen a hamburgerjét tömte magába,és jóízűen,étlapját elénk tárva,nyitott szájjal röhögött a haverjai őrültködésén.
-Mivan?- fordult meg,mert eddig háttal volt nekem- Jaj,sajnálom te vagy az?! Figyelj….- kezdett volna gondolom kínos és felettébb elrizsázott és szépített hosszadalmas mondanivalójába,de én közbeszakítottam.
- Hé,nem kell itt szövegelni! Most én akarok neked mondani valamit!- kezdtem volna mondani a gondjaimat véle,de most ő lépett közbe.
- Jaj,csak ne itt,jó?- kérdezte és elhúzott válasz nélkül a folyosóra,ahol a egy lélek se járt akkor- Most mondhatod!
- Na ne,köszönöm,hogy megtisztelsz,hogy elmondhatom amit akarok,de tudod mit akkor is elmondtam volna ha nem hagyod!- sóhajtottam nagyot és elkezdtem mondani a magamét- Tehát,hogy lehetsz ilyen pofátlanul szemét alak?! Megcsalsz,hazudsz a barátnőmnek,megfenyegeted,és aztán még várod,hogy megbocsájtsak! És ne várd,hogy ezek után visszamegyek hozzád,még észre se foglak venni! És kerül engem te is! Ja, és nem merd bántani Sissyt! Mert ha őt bántod engem bántasz még jobban,tehát ne akard még jobban kihúzni nálam a gyufát! És még egy! Natanielt se bántsd! Nem azért mondom,hogy tetszik,mert nem erről van szó, úgyhogy befejezheted a féltékenykedést! És még egy a végére,most már tudom milyen is vagy igazából! És tudom bennem is Cleot kerested! Menj te a fenébe!-és hagytam ott kikerekedett szemekkel,mert ilyen még nem voltam sokszor…..Én pedig csak futottam be az osztályba,kicsit megkönnyezve a dolgot,de már fellélegezve,hogy nem bánthat többé…..mert erősebb vagyok nála!
-Na mi volt? – kérdezte Sissy,de azokban a pillanatokban nem,hogy beszélni,de még enni se tudtam! Egy falat se ment le a torkomon…csak szomorkodva,fájó szívvel,hogy ennek is vége…..ültem a padban,egész második órán és néztem magamból ki . A tanár meg is jegyezte,sőt meg is kérdezte mi bajom,de én csak annyit feleltem:Boldog vagyok!-és széles vigyort vágtam a mondandómhoz . Ezt pedig látta Castiel is,aki maga is nem a legboldogabb volt….de miért,hiszen most már ráhajthat simán Cleóra….Vagy talán azért egy kicsit érzett volna valamit irántam? Már mindegy,ennek vége…..
Második szünetben odajött hozzám Nataniel:
- Szia Liza! Jól vagy? – kérdezte.
-Igen,vagyis…,mindegy! Már Castiel nem fog szemétkedni veled,és a cicát pedig örömmel elfogadom!- mosolyogtam rá.
-Ohh,nagyon jó! Castielről hallottam…-és közelebb lépett megfogva a kezem-köszönöm!
- Na,mi van? Nem szerelmet vallottam! Csak nem akartam,hogy Castiel mással is kicsesszen miattam! Ennyi…..! – léptem tőle távolabb, kezemet kitépve szinte óriási kezéből. De azért jól esett egy kicsit, megjegyzem puha keze van. De mérges voltam!
- Jó jó,na! Mennem kell,a cicát keresd a nagypapámnál a kunyhóban!- és elfutott.
- Szia! – kiáltottam utána.
Becsengettek…kis idő múlva:
Délután……Sissyvel átbeszéltük az egész történést ami aznap volt eddig…..majd mentem a kunyhócskába a mézeskalácsházba,na jó,csak vicceltem,tehát mentem a parkon át,mikor egyszer csak:
-Ááá,kutya!- kiáltottam el magam,miközben egy óriási kutya elém ugrott. Már csak azt vettem észre,hogy én a földön és a kutya felettem. Nyalogatta az arcom.- Haha! Te meg mit keresel itt? – kérdeztem a kutyustól. Ami mellesleg tényleg óriási volt, azt hiszem vizsla,ami az egyik kedvenc kutyafajtám. Jött is már a gazdija,aki meglepett volt,és mérges a kutyára,hogy mit csinál! Mondjuk engem magam a sétáltató gazdi lepett meg jobban a kutyánál!
- Hé,te meg mit csinálsz?! Gyere Zsófi,lábhoz! Sajnálom,de kicsit túl aktív kutya!- nevetett miközben felsegített a földről és lesepertem a ruhám,ami kicsit koszos lett.
- Semmi baj! Nagyon szeretem az állatokat,és örülök,hogy ilyen kedves kutya ijesztett meg..!- nevettem.
- Ohh,sajnálom,hogy rád ijesztett,nem állt szándékában gondolom!-mosolygott rám-de mi is a neved?- kérdezte,most már végre a mély  hangú,nálam egy évvel idősebb talán,nyolcadikos srác,akin reggel kis híján átfutottunk Sissyvel.
- Liza,és neked? Ja,és még egyszer én is sajnálom,tudod azt ami reggel történt….!- pirultam kicsit el….
- Te voltál az? Semmi baj…! Csak  vicceltem ,amúgy Petinek hívnak,új vagyok itt!- mosolyodott el.
- Jó!- mosolyogtam én is- Ja azt sejtettem,hogy új vagy! Hogy tetszik a suli? Kmm….nekem mennem kéne…de azért  mond még el. –mondtam neki.
- Eddig nagyon tetszik, pontosan a mai nappal még jobban! Jó menjél nehogy elkéss! Remélem még összefutunk,szia!- köszönt el nevetve,de ideje nem volt nevetni nagyon,mert a Zsófi majdnem elhúzta a porban fetrengve,mert annyira nekiindult annak a néhány méternek míg elértek a haverjaikhoz. Én meg csak nevettem rajtuk.
- Jó, sziasztok! – köszöntem el tőlük nevetve.
Majd ezek után elindultam a parkon keresztül a kis rozoga kunyhóig. Mintha mesébe illő lett volna akkor. Kis kunyhó kis törpe, én meg a Hófehérke… Hát ami ott történt akkor,nem mesébe, vagyis inkább rém mesébe illik, nem pedig ilyen gyerekmese. Annyira meg ijesztett
a Nat nagypapája, hogy…csak néztem…..De elmesélem:
Mentem át a parkon, hallottam,hogy Zsófi ugat és Peti meg kiállt utána,hogy állj már meg te nagy mamlasz! De nem csak egyszer hallottam ilyen, vagy ehhez hasonló mély ordibálást, ami szegény Zsófi miatt történt. Pedig ő csak játszani akart.
Mikor odaértem a házhoz nem tudtam mit tegyek. Hiszen Nataniel csak annyit mondott,hogy menjek el a nagyapjához és a kunyhóban megtalálom a cicát, de azt egy szóval se mondta, hogy mit csináljak ha odaérek? Tehát bekopogtam.
Vártam….és vártam……és vártam…..Nem jött válasz a kopogásra. Még egyszer bekopogtam. Megjegyzem már akkor féltem, mert az öreg félelmetes hírében áll. tudom ez tényleg tulzás, inkább csak nagyon mogorva.
És ismét vártam, még legalább öt percet vártam mikor hirtelen…..valaki megfogta a vállamat, és megszólalt:
- Drágaság kit keresel? – kérdezte a mogorva öreg hang, és nekem majd meg állt a szívem, annyira megijedtem.
- Áááá! Jó…jó..jó….jó napot!- nyögtem ki nagy nehezen,annyira meglepődtem.
- Ki vagy te? Engem keresel? – kérdezte morgósan a nagypapa.
- Igen, Önt keresem! Az unokája a Nataniel mondta, hogy Önt keressem, jöttem a cicáért!- mosolyogtam félénken.
- Oh, hát persze! Az unokám mondta is, hogy ne lepődjek meg ha jön egy kedves kislány aki majd a Micuskát viszi majd el! Mert, hogy már neve is van a kis szőrgombócnak!- mondta, immár nem is olyan morgósan, inkább olyan igazi aranyos öregapósan Nataniel nagypapája.
- De aranyos neve van! Akkor elvihetem? – kérdeztem már nem félve.
- Igen, hát persze! Azért nem találtál itthon, mert a parkot gondoztam, azért is vagyok ilyen ruhába. De kerülj beljebb, a Micust a kandalló mellett találod! –azzal bementünk a házikóba. Belülről nagyon szép volt, és az a kandalló, csodás volt! Nagyon szép volt kívülről, és a tűz is szépen lejtette a saját kis táncát. Mellette Micus melegedett, éppen szunyókálás közben csíptem el. Felvettem a kis szürke foltot, ami kicsit kormos is volt, de ez érthető, és az egészséges piszok sose árt…..Mondták mindig az én szüleim kiskoromban, mert, hogy elég kis virgonc voltam, mindent megfogtam ami a kezembe került! De akkor még csak négy-öt éves lehettem…..
- Jaj, de kis cuki! És, hogy, hogy nincs itt a Nat? –kérdeztem, bár most nagyon nem is érdekelt Nat, inkább a kis Micust vizslattam, amint ölemben elterül, mint az ágyon én szoktam egy hosszú nap után. Mondjuk a Micus jobban csinálja, az biztos!
- A gyerek? Hát, az nagyon nem szokott mostanában, csak a Micus miatt jönni, mert el van foglalva valamivel…Nem tudom….Vagy valakivel…….Talán te tudod? –kérdezte, erre nem is tudom mit mondjak….
- Hát, én nem tudom….! Lehet, hogy azért mert sok a tanulnivaló, így hetedikben…- zártam a válaszom.
- Biztos! De nem is tudom én se…olyan fura mostanában. Nos mindegy, nekem most dolgom van, és biztos te is mennél már? – mondta.
- Nem…, de ha nem vagyok láb alatt akkor szívesen segítek magának! – szántam el magam a nagy feladatra, mert úgy is holnap nem lesz tanítás, vagy nem is annyi óra mint más pénteken, mert a tanárok valami értekezletet tartanak.
- Remek! Akkor gyere velem, a Micus hagy aludjon, mi meg ültetünk néhány virágot!- mondta mosolyogva, és fellelkesülve, hogy lesz egy segítsége.
- Jó, menjünk!- és elindultunk belevetni magunkat a kertészkedésbe.
De előtte felvettem egy nagyon kis cuki kertész ruhát, vagy, hogy is mondják….csak nevettem magamon, mert kétszer fértem bele a ruhába.
Ki tudta volna, hogy ennyire kijövök majd az öreggel.  Jókat nevettünk, kertészkedtünk, ittunk finom citromos teát, és melegedtünk a kandalló előtt….Mert, hogy még csak február volt. Tudom, én is kicsit furcsállottam, hogy mit kertészkedünk, virágot ültetünk, ilyenkor? De nem olyan virágot ültettünk…De ezt Nat nagyapja jobban tudta, a kinti virágokat, amik azt a hőmérsékletet elviselik, ami ilyenkor már van, azokat ültettük ki. Nagyon jó volt.
- Én mennék is! Csókolom!- köszöntem el Nat nagypapájától, és vittem is a Micust is!
- Szervusz, kislány!- köszönt el tőlem az öreg apó.
Mentem is haza mert már elég sötét volt, és eléggé féltem még Micussal is a sötét nyirkos parkban. Egyszer csak valami belém rohant hátulról. Te..te..te..jó..jó…ég!!!
- Ááááá! Ki az? – kérdeztem a sötétben.
- Nyugodj meg, sajnálom, hogy ismét rád ijesztettem! – megint a mély hang szólalt meg.
- Te vagy az? Mit keresel itt ilyenkor? – kérdeztem, feltehetőleg Pétertől.
- Igen, Peti vagyok! Hát, csak azért vagyok itt, mert a haverok itt tartottak, de anyukám rám szólt, hogy hol kések már, hiszen kész a vacsora…. Mindegy, haza kísérjelek ? –kérdezte mosolyogva.
- Aha, felőlem! –mondtam.
- OK!- mondta, és elindultunk.
- És te amúgy hány éves vagy? Bocs, hogy ilyet kérdezek….nem muszáj válaszolni!- pirultam el, gondoltam megkérdem van-e esélyem nála.
- 13, a nyáron leszek 14,miért? És te?- kérdezte vigyorogva.
- Én is 13!- röhögtem magamban, ilyet!- Semmiért…csak fura volt, hogy ilyen mély a hangod és, hogy nyolcadikos vagy…
- Ja, nem vagyok egy későn érő!- röhögött- Az jó! Amúgy azért vagyok nyolcadikos, mert….gondolom nem maradtam három évnél tovább óvodába, te meg igen!-mosolygott.
- Aha! Hogy tudtad!- böktem oldalba, és egész úton beszélgettünk, röhögtünk..és nagyon jól éreztük magunkat. Mikor odaértünk a házunkhoz:
- Nos, itt vagyunk! –mondtam sóhajtva.
- Figyelj! Lehetünk barátok?- kérdezte. Huh,de vártam ezt a pillanatot!
- Persze, az jó lenne! –mondtam széles mosolyal!
- Oké, akkor majd még látlak, szia!- köszönt el tőlem.
- Jó, szia! – mondtam gyorsan és mentem be, mert hirtelen, szerelmes lettem? Nem tudom,de odabent a házban a szobánkba gyorsan felfutottam,és láttam, hogy még áll ott kérdésesen mit tegyen, majd elmegy….Miközben vet egy utolsó pillantást a ház minden szegletére, összenézünk! Ő azonnal elfordul mintha mást nézne, és én is visszamentem az ablakból. Nem rámászós, és felettébb kedves srác….Mi van velem?
Még vacsoránál is csak néztem magamból ki……anya kérdezte is, van-e valami bajom? De azt mondtam nincs…mert tényleg rendeződni látszanak a dolgok, már csak Natanilel kell beszélni, hogy ő csak egy barát…vagy nem is tudom…..
Na, hát ez a nap is eltelt!
Még az ágyamban is Micussal arról beszéltem, hogy mi van velem? És a fiúkkal? Eddig nem nagyon kellettem senkinek…most meg!
Aztán Micus elaludt, és nem sokkal később én is utána mentem az álomba.

16.Cleo megbocsájtása

Hogy is kezdjem……Ezt most nehéz nektek megfogalmazni….Olyan rossz érzés…mégis…….
Na,hát akkor kezdjük az elején……Néhány hét eltelt már Cleo és az én beszélgetésem közt……Reggel volt,anya felébresztett mert megint át akartam aludni a napot,pedig csak szerda volt még.
-Anya!!!!Ne…..csak még 5percet!!!!-nyafogtam és a takaró alá bújtam.Miközben bujkáltam jött egy sms-em.
Ez állt benne:
-Szia Lizám!Jó reggelt neked!Gyere el a parkba mielőtt bemész a suliba,mondani akarok valamit! :/
~Castiel
Na,hát erre kiugrottam az ágyból és elkezdtem öltözni.Annyira öltöztem,hogy elfelejtettem zoknit venni,így miután megreggeliztem,zokni nélkül mentem suliba….Elfelejtettem és csak a parkban jöttem rá,hogy fázik a lábam. De akkor már mindegy volt,Castielt mint mindig a park túlsó végén találtam meg 5perc keresés után.Csak azt nem tudtam mit akar tőlem?
-Hello,Cast!-köszöntem,mit sem furcsállva,hogy egy rozoga padon ül ami,háát…nem a legszebb volt,és nem a legbiztosabb állású…
-Csáá Liza!-huhh,megeröltetted magad,mondjuk lehet a pad miatt,Ha nagyon elszólta volna magát,a pad összerogy,annyira öreg volt.
- Megbocsáss  de nem ülök le melléd!
-Miért? –kérdezte.Neki természetes volt a rozoga pad.Ez a menő!
-A padod miatt,de nem erről van szó most! Miről akartál velem most beszélni? De siess…nem sok beszélni való időnk van!
-Jóó,mondom!!! Na,Cleo….a helyzet!
-Mics…..????-nahhh,erre nem számítottam,de mire is???-Mivan???
-Jajj,hát az,hogy ő….az,hogy……ki…ki…ki……-hebegett-habogott,és csak rángatta vállát…
-Najó! Bögd ki! Mert elmegyek azonnal!!
-Hát……hogy….ő……meg……..-elfutott,fene!! Mivan most??? Lehet,hogy???? Ohh,arra nem is akarok gondolni!! Cleo becsapott volna????
Nahát,kövi történt:Tanítás után korrepetálásra akartam menni,mert nem vagyok nagyon jó matekból…..És mielőtt bementem volna,megláttam valamit! Castiel és Cleo volt,a következőket beszélték egymás között:
-Cleo,én bocsánatot akarok kérni,nem úgy volt,ahogy te azt gondolod régen!-mentegetőzött Castiel.
-De,Cast….ezt megbeszéltük! Haggyál már békén!-és csak sugárzott róla a kopj már le érzés.
-De,de,de…tényleg elmondjam? Én csak téged akartalak menteni! Na,akkor ,hogy higgy nekem elmondom:Úgy volt……….-tudjuk miről beszélt.
-Tényleg?.egy percre megingott az a szorító görcsös tenni akarás,hogy végre eltűnjön aCast a közeléből…de hamar felszínre tört az igazi vélemény-És én miért higgyek neked??-nézett rá…hát nem is tudom,olyan semlegesen.
-Azért mert….mert…..-és akkor elállt a lélegzetem,azt hittem megállt a szívem és a következő percben a földön landolok ájultan…de nem így lett!
-Ööööööö,megyek!!-és elviharzott Castiel,de előtte abban a másodpercben,mikor olyan „elájulok mindjárt” érzésem volt,megcsókolta Cleot!!!! Mikor kifelé szaladt látott engem….nekem csak annyi időm volt mielőtt sírva fakadok,hogy a fölre összekuporodva esekk,miközben Castielt lassított felvételben láttam amint rohan a folyosón végig,és engem néz,olyan sajnálkozóan és félelemtől telien…..Cleonak teljesen igaza volt…Castiel nem változott….cseppet sem!!! És ezek után Cleo jött ki….csak annyit mondott nekem: Én ezt nem akartam….nem….sajnálom…..!-suttogta…de én csak a gyűlöletre tudtam gondolni,ami akkor minden ember felé kölcsönös volt aki a suliban volt,...csak haza akartam menni….De még jött valaki…akinek örültem…..
Tehát ott sírok……jöttek az emberek a korrepetálásra,de senkinek nem mondtam,pedig kérdezték,hogy mi a bajom…Senki nem kérdeztem meg igazán,hogy miért? Csak elmentek mellettem,és közbe,mintha aggódnának,megkérdezték,mi a bajom!
Miközben sírdogáltam a falnak fordulva,valaki megbökte a vállam,és mellém ült.
Nataniel volt,nem értettem,hogy miért pont ő ül le mellém….De jól esett,hogy végre valaki,nem csak nagy kutyaszemekkel bámulva elvonul mellettem,kérdezgetve mi bajom,miközben csak sajnálatból lökte oda a szavakat nekem,mert igazán nem is figyelt rám.
-Szia,miért sírsz?-kérdezte,de ő nem ment el!
-Háát,……Cast…..meg…..-rebegtem,de annyira sírtam,hogy nem jött ki a hangszálakból a torkomban igazán a hangok,és így csak sírtam…..
-Ohh,sejtettem! Láttam mikor elfutott…..mit csinált? Érte nem érdemes pityeregned….-olyan kedves volt,nem értettem miért,de nagyon jól esett.
-Az,hogy az a szemét,meg Cleo,vagy is hát,ő meg….csó….kolta….Cleot….és…..utálom…..pfff!-csak kiböktem a végére!De így is…á…..minek ez? Mire volt jó??
-Ne,sírj! Nem érdemel meg! Hidd el,most gyere,mutatok valamit! Attól jobb kedved lesz!-mosolygott rám,és közben megfogta a kezem és csak húzott ki a parkba,egy fa alá.Mit akar?
-Várj itt! Mindjárt jövök!-és elrohant a park romos,öreg házába,amibe a parkőr,merthogy óriás park volt,minthogyha egy erdő lenne a városban,tehát ahol a lakott az a vén morcos törpe,merthogy olyan kis pici volt,és mindig morcoskodott valamin. Szegénykét piszkálták is miatta……Na mindegy,tehát elment oda,és bement…..Normális? Éshogyha meglássák?
Egy 5 perc múlva jött vissza…..Valamit tartott a kezébe,de be volt egy kis takaróba bugyolálva így nem láttam mi az…
-Na,hát itt vagyok!-és leült mellém.Ekkor egy halk nyáu hang jött ki a takaróból.Majd kibújt a takaró közül egy kiscica.Olyan kicsi volt és gyámoltalan,fekete szeme csillogott,és füstszürke kis szőre,fénylett a naptól,kis fehér hócipője és fehér foltocskái olyan kis édessé tették.Máris íz örömtől sírtam….
-Miért van itt ez a kis cicus? És miért éppen a parkőr kunyhójában?-kérdeztem tőle,de ő csak mosolygott rám és a cicára.
-A cicának nincs gazdija…,gondoltam te jó gazdija leszel.A kunyhóban pedig a nagypapám lakik,hitted volna,hogy ő az?
-Tényleg? Az jó,mármint sajnálom,hogy ilyen gonoszak vele a többiek…..
-Tudod a nagypapi megengette,hogy ott tartsam a macskát,míg gazdija nem lesz.A gyerekekkel meg nem lehet sokat kezdeni,de néha a nagyapa is rátesz egy lapáttal,hogy legyen hol kikezdeni……-mondta Nat.
-Aha,köszönöm a cicát,de először a szüleimet meg kell kérdeznem,hogy megengedik-e,hogy tartsak cicát.De tőlem már most is beköltözhetne a szobámba!-mondtam kikerekedett mosolyal.A következő percben viszont lesült az arcomról a mosoly.Castiel közeledett felénk,lehet,hogy mindvégig figyelt minket? Miért jön ide?
És csak jött,nem állt meg,ideges volt,olyan vörös,és ellökte Natanielt.
-Te a csajommal kezdesz ki??-kérdezte a méregtől eltelve.
-A te csajod? Hát két csajod van? Nem is tudtam?! Hagyd békén Lizát!! Ő már nem akar téged látni!!!!!-mondta Nataniel idegesen,és engem védett,ohh….mosolyogtam volna,de nem tudtam,mert Castiel a másik hillanatban engem rántott el,azt hittem bántani akar,de nem….
-Ez igaz Liza??-nézett rám kikerekedett szemekkel a fához szorítva.
-Hát,igaz!! Azok után amit ettél! Nem vagyok rád kíváncsi! Cleo jól mondta!
-De…de…de…..-rebegett.
-Jól hallottad! Most pedig tűnj el innen! Senki nem kíváncsi rád!-mondta Nataniel ,mintha ezzel a vitát akarta volna lezárni,de annak közel sem volt még vége….
-Ohh,hogy így állunk!! Most,hogy félreléptem le akarod a csajom koppintani!!!!!-és ráugrott Natra.
-Nem megmondta,hogy már nem a csajod!! És szálj le rólam!! Ha pedig nem a csajod….mit érdekel ezután ki csaja lesz!!!!!!!!!!!-és Castielnek behúzott egyett,mert máshogy nem tudta leszedni magáról!
-Fejezzétek be!!!!!!!!!! Senki csaja nem vagyok!!! Most pedig húzz el Cast! Így is elég port kavartál!!!-fejeztem be,mostmár érthetően a vitát! Castiel elhúzott végre,olyan megalázkodóan,de ilyennek még nem láttam,az idegtől rángatózott,ez nem normális!!!!!!És közben még motyogott valamit: Nincs vége még!!!!!!!!!! -Jujj,ez tényleg elmebeteg!
-Vérge elment,ja és neked is leszögezem,nem vagyok senki csaja! Uhh,eléggé ílyeztő volt!-mondtam,egy kicsit haragosan.
-Jó,hát én nem is akartalak kisajátítani! Csak meg akartalak védeni….-mentegetőzött Nat.
-Jójó,csak olyan fura vagy! De mennem kell….! –azzal elrohantam,de rohanás közben Nataniel utánam kiabált.
-A cicával mi lesz??
-Majd értesítlek a szüleim döntéséről!-ordítottam utána….De nagyon most nem érdekelt mit mond csak el akartam tűnni onnan.
Mikor végre hazaértem,nagyon jó volt otthon lenni.Biztonságban mindhárom embertől akit nem akartam látni….Nataniel…Cleo…..Castiel……!
Csak beletemetkeztem a tanulnivalóba és a zenébe….Mikor végeztem,felhívtam Sissyt,hogy vészhelyzet van.De akkor már ő mindent tudott,mert Cast beavatta a dolgokba.Sissy valahogy nem értem miért,Castielt védte……Mi  a fene van mindenkivel?
Másnap nem akartam menni suliba,hogy még találkozzak,azzal az elmebeteggel,hogy Cleot lássam,aki valószínűleg mentegetőzni és sajnálkozni fog,hogy Natanielt lássam,ahogy engem páztáz,hogy mi van velem,mert akkot már tudtam Natnak nem vagyok közömbös.Hogy Sissy és Castiel békítő akciójában részt vegyek…Nem! Annyira utáltam akkor az egész sulit….Este még bőgtem egy nagyot azon a sok történésen és azokon akik ilyenek tudnak lenni,mint az én kedves osztálytársaim.Össze voltam, zavarodva…..Jól dönöttem,hogy leráztam Cast? Hogy Natanielel voltam? Hogy Castnak a története az igaz vagy Cleo-é?
Hogy eggyálltalán holnap mi fog történni?
Nagyon sok minden kavargott akkor a fejemben……Anya odajött este hozzám,és vele is átbeszéltem ezt az egészet…..A cicát örömmel megengette,hogy megtartsam,de csak ha gondoskodok róla…Na,hát ennyi jó volt a mai napban.Kaptam egy cicát…..
Ohh,de anya nem engette,hogy az elkövetkező két napban otthon maradjak,azt mondta meg kell birkóznom a gondokkal,és helyre kell,hogy tegyem a dolgokat.
A holnapi nap nehéz lesz…..De menni fog…..
És teel gondolatokkal,megoldási elméletekkel a fejemben,aludtam el,szorosan átölelve kis plüssmacim,aki ilyenkor mindig gondom viselte,hogy ne legyek szomorú.