Hát igen, körübelül
ezt éreztem azon a napon mikor…..az történt,és másnap sem változott a
helyzet,de talán…?
Reggel felkelt már fél hétkor,de legszívesebben tízig simán aludtam volna.Miután felkeltem hosszas ruhaválasztás után,hogy ezzel is húzzam az időt,kiválasztottam egy csini ruhát,csak azért,hogy Castiel lássa,mit hagy ki…így mosolygósan indult a reggelem. Ez után megmosakodtam és megfésültem az akkorra már szép hosszú hajam,és úgy gondoltam ma inkább nem kötöm össze. A reggelinél folyt a tárgyalás,na jó,csak beszélgettünk mit csináljak a kialakult bonyolult,mégis teljesen egyszerűen megfogalmazható megoldásról,afelől a tegnapi nagy napra visszatekintve. Tehát miután a beszélgetésemet befejeztük anyukámmal,mivel apa korán dolgozni járt,így ő nem lehetett eme párbeszéd tagja,ami most felettébb jó volt. Visszatérve őrülten siettünk be a suliba,mint általában mert folyton,mint most is,elbeszéltük az időt.
A sulihoz érve,még az ajtóban találtam Sissy-re,így most elmondhattam mit is akarok tenni,és,hogy megkérdezzem,hogy mit is kért tőle Castiel,és,hogy miért segít neki?
-Szia,Sissy várj!- kaptam el a kezét mert már majdnem beszaladt az ajtón,mert úgy gondoltam annyira még nem vagyunk elkésve,hogy ezt meg ne tudjuk beszélni,itt kint.
-Szia…..!- hebegett össze-vissza Sissy,miközben nézett valamit,amit csak úgy kiszúrt magának,hogy ne az én szemembe keljen néznie- Mit akarsz tőlem?
- Csak azt szeretném kérdezni,mit beszélt be neked Castiel,és miért segítesz neki?- eközben szépen lassan bementünk az iskolába,és leültünk a benti padra.
- Castiel? Hát,elmondta,hogy mi volt,és,hogy azt nem úgy gondolta,és,hogy segítsek neki tudod miben…- persze,nem úgy gondolta…..
- És ezt te el is hitted neki ezek szerint? Ez most komoly….?- azt hiszi hülye vagyok?
- Hát,nem hittem el neki,csak aztán,mert azok után találkoztunk,miután jól bemosott neki Nat,és ettől nem volt túlságosan elragadtatva és megfenyegetett,hogy ha nem segítek neki akkor én is úgy végzem mint ő…és ezek után nem nagyon volt választásom mit tenni…és én először mondtam,hogy nem és hát így fenyegetett meg,közben pedig eléggé mérges volt szép szóval mondva. – ezek után gratulálni fogok Castielnek, hogy egyre jobb ember lesz!
- Köszönöm,hogy elmondtad őszintén,hogy mi volt! Megyek is Casthoz,hogy megmondjam engem többet ne keressen,és megmondom azt is,hogy mekkora egy barom!-mondtam.
Szólt a csengő!
- Na,akkor inkább tízórai szünetben beszélek vele!- tettem hozzá.
- Nekem mindegy…!- mondta Sissy.
-Köszike….!- röhögtem rajta miközben siettünk a terembe mielőtt Don tanár úr leszid minket,hogy ismét késtünk. Hozzáteszem sokszor késünk első óráról,de eddig még nem történt semmi,mert általában nem önszántunkból késünk,hanem segítünk a tanárnak a cuccait fölhozni…így igazán nem is elkésünk,hanem…..nem is tudom…..!
Tehát futunk fel…..és egyszer csak mikor már felértünk a lépcsőn,valakibe épp belefutunk!
-Hé,maradjámá!- szól a mély hangú valaki…..
-Bocsi,sajnáljuk!- mondtuk egyszerre,és felnéztünk ki lehet az….egy nyolcadikos srác. Megjegyzem helyes volt,de….azokban a másodpercekben szétvetette az ideg.Gondolom ének órára ment,mert kotta volt nála,és úgy tudom a nyolcadikosoknak reggel az első órájuk ének….De azt a fiút eddig még nem láttuk….Ki lehet?
- Haha ,azt hiszitek ennyivel el is van intézve……a-a,ezért még fizettek nekem!- vigyorgott ránk,miközben mi meglepetten csak pislogni tudtunk.
- Mi van? Nekünk most mennünk kell! Szia!- rohantunk el,de ő utánunk kiáltott,hogy csak zengett a folyosó:Még nem végeztünk!
Na jó,siettünk most már ahogy csak tudtunk,még a cipőnket se váltottuk le,így eléggé kínosan,de…..
-Jó reggelt lányok! – mondta igencsak mély hangján és hozzáteszem morcosan Don tanár úr.
- Elnézést kérünk,csak…csak….-az én torkomban lefagytak a hangszálak,így Sissy folytatta,aki híresen nagy „ki kibeszélem magam a bajból” ember volt.
- Tanár úr,mi nem akartunk elkésni,de egy nyolcadikos srácba éppen belefutottunk,és az nem akart minket továbbengedni…!
- Oh,már értem,tehát tracspartiztak a nyolcadikos fiúkkal….!- erre az egész osztály elkezdett röhögni,nekünk meg az arcunk vérvörösben és egyéb rikító piros színben pompázott,hogy még ennyire felsüljünk!
- De…nem! Ez nem igaz! Csak ellöktük,és az a barom…hopsz,elnézést,km…tehát a srác nem akart tovább engedni,és valami elszámolásról beszélt…..! – na,kösz Sissy,egyre jobb a helyzet! Inkább hebektem-haboktam volna én,mint te még jobban megalázz az osztály elött….Ezek után persze még nagyobb vigyorral az arcukon,és már a tanár úr is mosolyogva tessékelt volna le a helyünkre…ha…..
- Jaj,lányok! Nem ilyenkor kéne randit beszélni! Na de,a cipőtök nincs átváltva….vagyis inkább,nem vettétek észre,hogy zokniban vagytok!- röhögve mondta Don tanár úr,miközben az osztály is zengett a nevetéstől! Ekkora égést!
- Jó,jó gyerekek ne nevessetek szegényeken! Mert ezek szerint szerelmi gondok is vannak!- gonoszkodott Don tanár úr! Tőle ez mindig elvárható volt szinte már….!
- De Don tanár úr! Ismerni se ismerjük….!- mondta Sissy,és hozzátettem:Jaj Sissy,kell ezt mondani,hogy ronts a helyzeten?- súgtam a fülébe,miközben oldalba böktem leülve a padba.
- Jó gyerekek! Visszatérve Sissy és Liza szerelmi problémájáról,maradjunk a tananyagnál! Vegyük elő a biológia könyvet és nyissuk ki az élőlények együttélésénél!-folytatta,Don tanár úr,kellemetlen beszédét,és fejezte be a biosz anyaggal.
Az óra elkezdődött…….
Tízórai szünetben:
-Castiel!- szóltam arra a hülyére,aki éppen a hamburgerjét tömte magába,és jóízűen,étlapját elénk tárva,nyitott szájjal röhögött a haverjai őrültködésén.
-Mivan?- fordult meg,mert eddig háttal volt nekem- Jaj,sajnálom te vagy az?! Figyelj….- kezdett volna gondolom kínos és felettébb elrizsázott és szépített hosszadalmas mondanivalójába,de én közbeszakítottam.
- Hé,nem kell itt szövegelni! Most én akarok neked mondani valamit!- kezdtem volna mondani a gondjaimat véle,de most ő lépett közbe.
- Jaj,csak ne itt,jó?- kérdezte és elhúzott válasz nélkül a folyosóra,ahol a egy lélek se járt akkor- Most mondhatod!
- Na ne,köszönöm,hogy megtisztelsz,hogy elmondhatom amit akarok,de tudod mit akkor is elmondtam volna ha nem hagyod!- sóhajtottam nagyot és elkezdtem mondani a magamét- Tehát,hogy lehetsz ilyen pofátlanul szemét alak?! Megcsalsz,hazudsz a barátnőmnek,megfenyegeted,és aztán még várod,hogy megbocsájtsak! És ne várd,hogy ezek után visszamegyek hozzád,még észre se foglak venni! És kerül engem te is! Ja, és nem merd bántani Sissyt! Mert ha őt bántod engem bántasz még jobban,tehát ne akard még jobban kihúzni nálam a gyufát! És még egy! Natanielt se bántsd! Nem azért mondom,hogy tetszik,mert nem erről van szó, úgyhogy befejezheted a féltékenykedést! És még egy a végére,most már tudom milyen is vagy igazából! És tudom bennem is Cleot kerested! Menj te a fenébe!-és hagytam ott kikerekedett szemekkel,mert ilyen még nem voltam sokszor…..Én pedig csak futottam be az osztályba,kicsit megkönnyezve a dolgot,de már fellélegezve,hogy nem bánthat többé…..mert erősebb vagyok nála!
-Na mi volt? – kérdezte Sissy,de azokban a pillanatokban nem,hogy beszélni,de még enni se tudtam! Egy falat se ment le a torkomon…csak szomorkodva,fájó szívvel,hogy ennek is vége…..ültem a padban,egész második órán és néztem magamból ki . A tanár meg is jegyezte,sőt meg is kérdezte mi bajom,de én csak annyit feleltem:Boldog vagyok!-és széles vigyort vágtam a mondandómhoz . Ezt pedig látta Castiel is,aki maga is nem a legboldogabb volt….de miért,hiszen most már ráhajthat simán Cleóra….Vagy talán azért egy kicsit érzett volna valamit irántam? Már mindegy,ennek vége…..
Második szünetben odajött hozzám Nataniel:
- Szia Liza! Jól vagy? – kérdezte.
-Igen,vagyis…,mindegy! Már Castiel nem fog szemétkedni veled,és a cicát pedig örömmel elfogadom!- mosolyogtam rá.
-Ohh,nagyon jó! Castielről hallottam…-és közelebb lépett megfogva a kezem-köszönöm!
- Na,mi van? Nem szerelmet vallottam! Csak nem akartam,hogy Castiel mással is kicsesszen miattam! Ennyi…..! – léptem tőle távolabb, kezemet kitépve szinte óriási kezéből. De azért jól esett egy kicsit, megjegyzem puha keze van. De mérges voltam!
- Jó jó,na! Mennem kell,a cicát keresd a nagypapámnál a kunyhóban!- és elfutott.
- Szia! – kiáltottam utána.
Becsengettek…kis idő múlva:
Délután……Sissyvel átbeszéltük az egész történést ami aznap volt eddig…..majd mentem a kunyhócskába a mézeskalácsházba,na jó,csak vicceltem,tehát mentem a parkon át,mikor egyszer csak:
-Ááá,kutya!- kiáltottam el magam,miközben egy óriási kutya elém ugrott. Már csak azt vettem észre,hogy én a földön és a kutya felettem. Nyalogatta az arcom.- Haha! Te meg mit keresel itt? – kérdeztem a kutyustól. Ami mellesleg tényleg óriási volt, azt hiszem vizsla,ami az egyik kedvenc kutyafajtám. Jött is már a gazdija,aki meglepett volt,és mérges a kutyára,hogy mit csinál! Mondjuk engem magam a sétáltató gazdi lepett meg jobban a kutyánál!
- Hé,te meg mit csinálsz?! Gyere Zsófi,lábhoz! Sajnálom,de kicsit túl aktív kutya!- nevetett miközben felsegített a földről és lesepertem a ruhám,ami kicsit koszos lett.
- Semmi baj! Nagyon szeretem az állatokat,és örülök,hogy ilyen kedves kutya ijesztett meg..!- nevettem.
- Ohh,sajnálom,hogy rád ijesztett,nem állt szándékában gondolom!-mosolygott rám-de mi is a neved?- kérdezte,most már végre a mély hangú,nálam egy évvel idősebb talán,nyolcadikos srác,akin reggel kis híján átfutottunk Sissyvel.
- Liza,és neked? Ja,és még egyszer én is sajnálom,tudod azt ami reggel történt….!- pirultam kicsit el….
- Te voltál az? Semmi baj…! Csak vicceltem ,amúgy Petinek hívnak,új vagyok itt!- mosolyodott el.
- Jó!- mosolyogtam én is- Ja azt sejtettem,hogy új vagy! Hogy tetszik a suli? Kmm….nekem mennem kéne…de azért mond még el. –mondtam neki.
- Eddig nagyon tetszik, pontosan a mai nappal még jobban! Jó menjél nehogy elkéss! Remélem még összefutunk,szia!- köszönt el nevetve,de ideje nem volt nevetni nagyon,mert a Zsófi majdnem elhúzta a porban fetrengve,mert annyira nekiindult annak a néhány méternek míg elértek a haverjaikhoz. Én meg csak nevettem rajtuk.
- Jó, sziasztok! – köszöntem el tőlük nevetve.
Majd ezek után elindultam a parkon keresztül a kis rozoga kunyhóig. Mintha mesébe illő lett volna akkor. Kis kunyhó kis törpe, én meg a Hófehérke… Hát ami ott történt akkor,nem mesébe, vagyis inkább rém mesébe illik, nem pedig ilyen gyerekmese. Annyira meg ijesztett
a Nat nagypapája, hogy…csak néztem…..De elmesélem:
Mentem át a parkon, hallottam,hogy Zsófi ugat és Peti meg kiállt utána,hogy állj már meg te nagy mamlasz! De nem csak egyszer hallottam ilyen, vagy ehhez hasonló mély ordibálást, ami szegény Zsófi miatt történt. Pedig ő csak játszani akart.
Mikor odaértem a házhoz nem tudtam mit tegyek. Hiszen Nataniel csak annyit mondott,hogy menjek el a nagyapjához és a kunyhóban megtalálom a cicát, de azt egy szóval se mondta, hogy mit csináljak ha odaérek? Tehát bekopogtam.
Vártam….és vártam……és vártam…..Nem jött válasz a kopogásra. Még egyszer bekopogtam. Megjegyzem már akkor féltem, mert az öreg félelmetes hírében áll. tudom ez tényleg tulzás, inkább csak nagyon mogorva.
És ismét vártam, még legalább öt percet vártam mikor hirtelen…..valaki megfogta a vállamat, és megszólalt:
- Drágaság kit keresel? – kérdezte a mogorva öreg hang, és nekem majd meg állt a szívem, annyira megijedtem.
- Áááá! Jó…jó..jó….jó napot!- nyögtem ki nagy nehezen,annyira meglepődtem.
- Ki vagy te? Engem keresel? – kérdezte morgósan a nagypapa.
- Igen, Önt keresem! Az unokája a Nataniel mondta, hogy Önt keressem, jöttem a cicáért!- mosolyogtam félénken.
- Oh, hát persze! Az unokám mondta is, hogy ne lepődjek meg ha jön egy kedves kislány aki majd a Micuskát viszi majd el! Mert, hogy már neve is van a kis szőrgombócnak!- mondta, immár nem is olyan morgósan, inkább olyan igazi aranyos öregapósan Nataniel nagypapája.
- De aranyos neve van! Akkor elvihetem? – kérdeztem már nem félve.
- Igen, hát persze! Azért nem találtál itthon, mert a parkot gondoztam, azért is vagyok ilyen ruhába. De kerülj beljebb, a Micust a kandalló mellett találod! –azzal bementünk a házikóba. Belülről nagyon szép volt, és az a kandalló, csodás volt! Nagyon szép volt kívülről, és a tűz is szépen lejtette a saját kis táncát. Mellette Micus melegedett, éppen szunyókálás közben csíptem el. Felvettem a kis szürke foltot, ami kicsit kormos is volt, de ez érthető, és az egészséges piszok sose árt…..Mondták mindig az én szüleim kiskoromban, mert, hogy elég kis virgonc voltam, mindent megfogtam ami a kezembe került! De akkor még csak négy-öt éves lehettem…..
- Jaj, de kis cuki! És, hogy, hogy nincs itt a Nat? –kérdeztem, bár most nagyon nem is érdekelt Nat, inkább a kis Micust vizslattam, amint ölemben elterül, mint az ágyon én szoktam egy hosszú nap után. Mondjuk a Micus jobban csinálja, az biztos!
- A gyerek? Hát, az nagyon nem szokott mostanában, csak a Micus miatt jönni, mert el van foglalva valamivel…Nem tudom….Vagy valakivel…….Talán te tudod? –kérdezte, erre nem is tudom mit mondjak….
- Hát, én nem tudom….! Lehet, hogy azért mert sok a tanulnivaló, így hetedikben…- zártam a válaszom.
- Biztos! De nem is tudom én se…olyan fura mostanában. Nos mindegy, nekem most dolgom van, és biztos te is mennél már? – mondta.
- Nem…, de ha nem vagyok láb alatt akkor szívesen segítek magának! – szántam el magam a nagy feladatra, mert úgy is holnap nem lesz tanítás, vagy nem is annyi óra mint más pénteken, mert a tanárok valami értekezletet tartanak.
- Remek! Akkor gyere velem, a Micus hagy aludjon, mi meg ültetünk néhány virágot!- mondta mosolyogva, és fellelkesülve, hogy lesz egy segítsége.
- Jó, menjünk!- és elindultunk belevetni magunkat a kertészkedésbe.
De előtte felvettem egy nagyon kis cuki kertész ruhát, vagy, hogy is mondják….csak nevettem magamon, mert kétszer fértem bele a ruhába.
Ki tudta volna, hogy ennyire kijövök majd az öreggel. Jókat nevettünk, kertészkedtünk, ittunk finom citromos teát, és melegedtünk a kandalló előtt….Mert, hogy még csak február volt. Tudom, én is kicsit furcsállottam, hogy mit kertészkedünk, virágot ültetünk, ilyenkor? De nem olyan virágot ültettünk…De ezt Nat nagyapja jobban tudta, a kinti virágokat, amik azt a hőmérsékletet elviselik, ami ilyenkor már van, azokat ültettük ki. Nagyon jó volt.
- Én mennék is! Csókolom!- köszöntem el Nat nagypapájától, és vittem is a Micust is!
- Szervusz, kislány!- köszönt el tőlem az öreg apó.
Mentem is haza mert már elég sötét volt, és eléggé féltem még Micussal is a sötét nyirkos parkban. Egyszer csak valami belém rohant hátulról. Te..te..te..jó..jó…ég!!!
- Ááááá! Ki az? – kérdeztem a sötétben.
- Nyugodj meg, sajnálom, hogy ismét rád ijesztettem! – megint a mély hang szólalt meg.
- Te vagy az? Mit keresel itt ilyenkor? – kérdeztem, feltehetőleg Pétertől.
- Igen, Peti vagyok! Hát, csak azért vagyok itt, mert a haverok itt tartottak, de anyukám rám szólt, hogy hol kések már, hiszen kész a vacsora…. Mindegy, haza kísérjelek ? –kérdezte mosolyogva.
- Aha, felőlem! –mondtam.
- OK!- mondta, és elindultunk.
- És te amúgy hány éves vagy? Bocs, hogy ilyet kérdezek….nem muszáj válaszolni!- pirultam el, gondoltam megkérdem van-e esélyem nála.
- 13, a nyáron leszek 14,miért? És te?- kérdezte vigyorogva.
- Én is 13!- röhögtem magamban, ilyet!- Semmiért…csak fura volt, hogy ilyen mély a hangod és, hogy nyolcadikos vagy…
- Ja, nem vagyok egy későn érő!- röhögött- Az jó! Amúgy azért vagyok nyolcadikos, mert….gondolom nem maradtam három évnél tovább óvodába, te meg igen!-mosolygott.
- Aha! Hogy tudtad!- böktem oldalba, és egész úton beszélgettünk, röhögtünk..és nagyon jól éreztük magunkat. Mikor odaértünk a házunkhoz:
- Nos, itt vagyunk! –mondtam sóhajtva.
- Figyelj! Lehetünk barátok?- kérdezte. Huh,de vártam ezt a pillanatot!
- Persze, az jó lenne! –mondtam széles mosolyal!
- Oké, akkor majd még látlak, szia!- köszönt el tőlem.
- Jó, szia! – mondtam gyorsan és mentem be, mert hirtelen, szerelmes lettem? Nem tudom,de odabent a házban a szobánkba gyorsan felfutottam,és láttam, hogy még áll ott kérdésesen mit tegyen, majd elmegy….Miközben vet egy utolsó pillantást a ház minden szegletére, összenézünk! Ő azonnal elfordul mintha mást nézne, és én is visszamentem az ablakból. Nem rámászós, és felettébb kedves srác….Mi van velem?
Még vacsoránál is csak néztem magamból ki……anya kérdezte is, van-e valami bajom? De azt mondtam nincs…mert tényleg rendeződni látszanak a dolgok, már csak Natanilel kell beszélni, hogy ő csak egy barát…vagy nem is tudom…..
Na, hát ez a nap is eltelt!
Még az ágyamban is Micussal arról beszéltem, hogy mi van velem? És a fiúkkal? Eddig nem nagyon kellettem senkinek…most meg!
Aztán Micus elaludt, és nem sokkal később én is utána mentem az álomba.
Reggel felkelt már fél hétkor,de legszívesebben tízig simán aludtam volna.Miután felkeltem hosszas ruhaválasztás után,hogy ezzel is húzzam az időt,kiválasztottam egy csini ruhát,csak azért,hogy Castiel lássa,mit hagy ki…így mosolygósan indult a reggelem. Ez után megmosakodtam és megfésültem az akkorra már szép hosszú hajam,és úgy gondoltam ma inkább nem kötöm össze. A reggelinél folyt a tárgyalás,na jó,csak beszélgettünk mit csináljak a kialakult bonyolult,mégis teljesen egyszerűen megfogalmazható megoldásról,afelől a tegnapi nagy napra visszatekintve. Tehát miután a beszélgetésemet befejeztük anyukámmal,mivel apa korán dolgozni járt,így ő nem lehetett eme párbeszéd tagja,ami most felettébb jó volt. Visszatérve őrülten siettünk be a suliba,mint általában mert folyton,mint most is,elbeszéltük az időt.
A sulihoz érve,még az ajtóban találtam Sissy-re,így most elmondhattam mit is akarok tenni,és,hogy megkérdezzem,hogy mit is kért tőle Castiel,és,hogy miért segít neki?
-Szia,Sissy várj!- kaptam el a kezét mert már majdnem beszaladt az ajtón,mert úgy gondoltam annyira még nem vagyunk elkésve,hogy ezt meg ne tudjuk beszélni,itt kint.
-Szia…..!- hebegett össze-vissza Sissy,miközben nézett valamit,amit csak úgy kiszúrt magának,hogy ne az én szemembe keljen néznie- Mit akarsz tőlem?
- Csak azt szeretném kérdezni,mit beszélt be neked Castiel,és miért segítesz neki?- eközben szépen lassan bementünk az iskolába,és leültünk a benti padra.
- Castiel? Hát,elmondta,hogy mi volt,és,hogy azt nem úgy gondolta,és,hogy segítsek neki tudod miben…- persze,nem úgy gondolta…..
- És ezt te el is hitted neki ezek szerint? Ez most komoly….?- azt hiszi hülye vagyok?
- Hát,nem hittem el neki,csak aztán,mert azok után találkoztunk,miután jól bemosott neki Nat,és ettől nem volt túlságosan elragadtatva és megfenyegetett,hogy ha nem segítek neki akkor én is úgy végzem mint ő…és ezek után nem nagyon volt választásom mit tenni…és én először mondtam,hogy nem és hát így fenyegetett meg,közben pedig eléggé mérges volt szép szóval mondva. – ezek után gratulálni fogok Castielnek, hogy egyre jobb ember lesz!
- Köszönöm,hogy elmondtad őszintén,hogy mi volt! Megyek is Casthoz,hogy megmondjam engem többet ne keressen,és megmondom azt is,hogy mekkora egy barom!-mondtam.
Szólt a csengő!
- Na,akkor inkább tízórai szünetben beszélek vele!- tettem hozzá.
- Nekem mindegy…!- mondta Sissy.
-Köszike….!- röhögtem rajta miközben siettünk a terembe mielőtt Don tanár úr leszid minket,hogy ismét késtünk. Hozzáteszem sokszor késünk első óráról,de eddig még nem történt semmi,mert általában nem önszántunkból késünk,hanem segítünk a tanárnak a cuccait fölhozni…így igazán nem is elkésünk,hanem…..nem is tudom…..!
Tehát futunk fel…..és egyszer csak mikor már felértünk a lépcsőn,valakibe épp belefutunk!
-Hé,maradjámá!- szól a mély hangú valaki…..
-Bocsi,sajnáljuk!- mondtuk egyszerre,és felnéztünk ki lehet az….egy nyolcadikos srác. Megjegyzem helyes volt,de….azokban a másodpercekben szétvetette az ideg.Gondolom ének órára ment,mert kotta volt nála,és úgy tudom a nyolcadikosoknak reggel az első órájuk ének….De azt a fiút eddig még nem láttuk….Ki lehet?
- Haha ,azt hiszitek ennyivel el is van intézve……a-a,ezért még fizettek nekem!- vigyorgott ránk,miközben mi meglepetten csak pislogni tudtunk.
- Mi van? Nekünk most mennünk kell! Szia!- rohantunk el,de ő utánunk kiáltott,hogy csak zengett a folyosó:Még nem végeztünk!
Na jó,siettünk most már ahogy csak tudtunk,még a cipőnket se váltottuk le,így eléggé kínosan,de…..
-Jó reggelt lányok! – mondta igencsak mély hangján és hozzáteszem morcosan Don tanár úr.
- Elnézést kérünk,csak…csak….-az én torkomban lefagytak a hangszálak,így Sissy folytatta,aki híresen nagy „ki kibeszélem magam a bajból” ember volt.
- Tanár úr,mi nem akartunk elkésni,de egy nyolcadikos srácba éppen belefutottunk,és az nem akart minket továbbengedni…!
- Oh,már értem,tehát tracspartiztak a nyolcadikos fiúkkal….!- erre az egész osztály elkezdett röhögni,nekünk meg az arcunk vérvörösben és egyéb rikító piros színben pompázott,hogy még ennyire felsüljünk!
- De…nem! Ez nem igaz! Csak ellöktük,és az a barom…hopsz,elnézést,km…tehát a srác nem akart tovább engedni,és valami elszámolásról beszélt…..! – na,kösz Sissy,egyre jobb a helyzet! Inkább hebektem-haboktam volna én,mint te még jobban megalázz az osztály elött….Ezek után persze még nagyobb vigyorral az arcukon,és már a tanár úr is mosolyogva tessékelt volna le a helyünkre…ha…..
- Jaj,lányok! Nem ilyenkor kéne randit beszélni! Na de,a cipőtök nincs átváltva….vagyis inkább,nem vettétek észre,hogy zokniban vagytok!- röhögve mondta Don tanár úr,miközben az osztály is zengett a nevetéstől! Ekkora égést!
- Jó,jó gyerekek ne nevessetek szegényeken! Mert ezek szerint szerelmi gondok is vannak!- gonoszkodott Don tanár úr! Tőle ez mindig elvárható volt szinte már….!
- De Don tanár úr! Ismerni se ismerjük….!- mondta Sissy,és hozzátettem:Jaj Sissy,kell ezt mondani,hogy ronts a helyzeten?- súgtam a fülébe,miközben oldalba böktem leülve a padba.
- Jó gyerekek! Visszatérve Sissy és Liza szerelmi problémájáról,maradjunk a tananyagnál! Vegyük elő a biológia könyvet és nyissuk ki az élőlények együttélésénél!-folytatta,Don tanár úr,kellemetlen beszédét,és fejezte be a biosz anyaggal.
Az óra elkezdődött…….
Tízórai szünetben:
-Castiel!- szóltam arra a hülyére,aki éppen a hamburgerjét tömte magába,és jóízűen,étlapját elénk tárva,nyitott szájjal röhögött a haverjai őrültködésén.
-Mivan?- fordult meg,mert eddig háttal volt nekem- Jaj,sajnálom te vagy az?! Figyelj….- kezdett volna gondolom kínos és felettébb elrizsázott és szépített hosszadalmas mondanivalójába,de én közbeszakítottam.
- Hé,nem kell itt szövegelni! Most én akarok neked mondani valamit!- kezdtem volna mondani a gondjaimat véle,de most ő lépett közbe.
- Jaj,csak ne itt,jó?- kérdezte és elhúzott válasz nélkül a folyosóra,ahol a egy lélek se járt akkor- Most mondhatod!
- Na ne,köszönöm,hogy megtisztelsz,hogy elmondhatom amit akarok,de tudod mit akkor is elmondtam volna ha nem hagyod!- sóhajtottam nagyot és elkezdtem mondani a magamét- Tehát,hogy lehetsz ilyen pofátlanul szemét alak?! Megcsalsz,hazudsz a barátnőmnek,megfenyegeted,és aztán még várod,hogy megbocsájtsak! És ne várd,hogy ezek után visszamegyek hozzád,még észre se foglak venni! És kerül engem te is! Ja, és nem merd bántani Sissyt! Mert ha őt bántod engem bántasz még jobban,tehát ne akard még jobban kihúzni nálam a gyufát! És még egy! Natanielt se bántsd! Nem azért mondom,hogy tetszik,mert nem erről van szó, úgyhogy befejezheted a féltékenykedést! És még egy a végére,most már tudom milyen is vagy igazából! És tudom bennem is Cleot kerested! Menj te a fenébe!-és hagytam ott kikerekedett szemekkel,mert ilyen még nem voltam sokszor…..Én pedig csak futottam be az osztályba,kicsit megkönnyezve a dolgot,de már fellélegezve,hogy nem bánthat többé…..mert erősebb vagyok nála!
-Na mi volt? – kérdezte Sissy,de azokban a pillanatokban nem,hogy beszélni,de még enni se tudtam! Egy falat se ment le a torkomon…csak szomorkodva,fájó szívvel,hogy ennek is vége…..ültem a padban,egész második órán és néztem magamból ki . A tanár meg is jegyezte,sőt meg is kérdezte mi bajom,de én csak annyit feleltem:Boldog vagyok!-és széles vigyort vágtam a mondandómhoz . Ezt pedig látta Castiel is,aki maga is nem a legboldogabb volt….de miért,hiszen most már ráhajthat simán Cleóra….Vagy talán azért egy kicsit érzett volna valamit irántam? Már mindegy,ennek vége…..
Második szünetben odajött hozzám Nataniel:
- Szia Liza! Jól vagy? – kérdezte.
-Igen,vagyis…,mindegy! Már Castiel nem fog szemétkedni veled,és a cicát pedig örömmel elfogadom!- mosolyogtam rá.
-Ohh,nagyon jó! Castielről hallottam…-és közelebb lépett megfogva a kezem-köszönöm!
- Na,mi van? Nem szerelmet vallottam! Csak nem akartam,hogy Castiel mással is kicsesszen miattam! Ennyi…..! – léptem tőle távolabb, kezemet kitépve szinte óriási kezéből. De azért jól esett egy kicsit, megjegyzem puha keze van. De mérges voltam!
- Jó jó,na! Mennem kell,a cicát keresd a nagypapámnál a kunyhóban!- és elfutott.
- Szia! – kiáltottam utána.
Becsengettek…kis idő múlva:
Délután……Sissyvel átbeszéltük az egész történést ami aznap volt eddig…..majd mentem a kunyhócskába a mézeskalácsházba,na jó,csak vicceltem,tehát mentem a parkon át,mikor egyszer csak:
-Ááá,kutya!- kiáltottam el magam,miközben egy óriási kutya elém ugrott. Már csak azt vettem észre,hogy én a földön és a kutya felettem. Nyalogatta az arcom.- Haha! Te meg mit keresel itt? – kérdeztem a kutyustól. Ami mellesleg tényleg óriási volt, azt hiszem vizsla,ami az egyik kedvenc kutyafajtám. Jött is már a gazdija,aki meglepett volt,és mérges a kutyára,hogy mit csinál! Mondjuk engem magam a sétáltató gazdi lepett meg jobban a kutyánál!
- Hé,te meg mit csinálsz?! Gyere Zsófi,lábhoz! Sajnálom,de kicsit túl aktív kutya!- nevetett miközben felsegített a földről és lesepertem a ruhám,ami kicsit koszos lett.
- Semmi baj! Nagyon szeretem az állatokat,és örülök,hogy ilyen kedves kutya ijesztett meg..!- nevettem.
- Ohh,sajnálom,hogy rád ijesztett,nem állt szándékában gondolom!-mosolygott rám-de mi is a neved?- kérdezte,most már végre a mély hangú,nálam egy évvel idősebb talán,nyolcadikos srác,akin reggel kis híján átfutottunk Sissyvel.
- Liza,és neked? Ja,és még egyszer én is sajnálom,tudod azt ami reggel történt….!- pirultam kicsit el….
- Te voltál az? Semmi baj…! Csak vicceltem ,amúgy Petinek hívnak,új vagyok itt!- mosolyodott el.
- Jó!- mosolyogtam én is- Ja azt sejtettem,hogy új vagy! Hogy tetszik a suli? Kmm….nekem mennem kéne…de azért mond még el. –mondtam neki.
- Eddig nagyon tetszik, pontosan a mai nappal még jobban! Jó menjél nehogy elkéss! Remélem még összefutunk,szia!- köszönt el nevetve,de ideje nem volt nevetni nagyon,mert a Zsófi majdnem elhúzta a porban fetrengve,mert annyira nekiindult annak a néhány méternek míg elértek a haverjaikhoz. Én meg csak nevettem rajtuk.
- Jó, sziasztok! – köszöntem el tőlük nevetve.
Majd ezek után elindultam a parkon keresztül a kis rozoga kunyhóig. Mintha mesébe illő lett volna akkor. Kis kunyhó kis törpe, én meg a Hófehérke… Hát ami ott történt akkor,nem mesébe, vagyis inkább rém mesébe illik, nem pedig ilyen gyerekmese. Annyira meg ijesztett
a Nat nagypapája, hogy…csak néztem…..De elmesélem:
Mentem át a parkon, hallottam,hogy Zsófi ugat és Peti meg kiállt utána,hogy állj már meg te nagy mamlasz! De nem csak egyszer hallottam ilyen, vagy ehhez hasonló mély ordibálást, ami szegény Zsófi miatt történt. Pedig ő csak játszani akart.
Mikor odaértem a házhoz nem tudtam mit tegyek. Hiszen Nataniel csak annyit mondott,hogy menjek el a nagyapjához és a kunyhóban megtalálom a cicát, de azt egy szóval se mondta, hogy mit csináljak ha odaérek? Tehát bekopogtam.
Vártam….és vártam……és vártam…..Nem jött válasz a kopogásra. Még egyszer bekopogtam. Megjegyzem már akkor féltem, mert az öreg félelmetes hírében áll. tudom ez tényleg tulzás, inkább csak nagyon mogorva.
És ismét vártam, még legalább öt percet vártam mikor hirtelen…..valaki megfogta a vállamat, és megszólalt:
- Drágaság kit keresel? – kérdezte a mogorva öreg hang, és nekem majd meg állt a szívem, annyira megijedtem.
- Áááá! Jó…jó..jó….jó napot!- nyögtem ki nagy nehezen,annyira meglepődtem.
- Ki vagy te? Engem keresel? – kérdezte morgósan a nagypapa.
- Igen, Önt keresem! Az unokája a Nataniel mondta, hogy Önt keressem, jöttem a cicáért!- mosolyogtam félénken.
- Oh, hát persze! Az unokám mondta is, hogy ne lepődjek meg ha jön egy kedves kislány aki majd a Micuskát viszi majd el! Mert, hogy már neve is van a kis szőrgombócnak!- mondta, immár nem is olyan morgósan, inkább olyan igazi aranyos öregapósan Nataniel nagypapája.
- De aranyos neve van! Akkor elvihetem? – kérdeztem már nem félve.
- Igen, hát persze! Azért nem találtál itthon, mert a parkot gondoztam, azért is vagyok ilyen ruhába. De kerülj beljebb, a Micust a kandalló mellett találod! –azzal bementünk a házikóba. Belülről nagyon szép volt, és az a kandalló, csodás volt! Nagyon szép volt kívülről, és a tűz is szépen lejtette a saját kis táncát. Mellette Micus melegedett, éppen szunyókálás közben csíptem el. Felvettem a kis szürke foltot, ami kicsit kormos is volt, de ez érthető, és az egészséges piszok sose árt…..Mondták mindig az én szüleim kiskoromban, mert, hogy elég kis virgonc voltam, mindent megfogtam ami a kezembe került! De akkor még csak négy-öt éves lehettem…..
- Jaj, de kis cuki! És, hogy, hogy nincs itt a Nat? –kérdeztem, bár most nagyon nem is érdekelt Nat, inkább a kis Micust vizslattam, amint ölemben elterül, mint az ágyon én szoktam egy hosszú nap után. Mondjuk a Micus jobban csinálja, az biztos!
- A gyerek? Hát, az nagyon nem szokott mostanában, csak a Micus miatt jönni, mert el van foglalva valamivel…Nem tudom….Vagy valakivel…….Talán te tudod? –kérdezte, erre nem is tudom mit mondjak….
- Hát, én nem tudom….! Lehet, hogy azért mert sok a tanulnivaló, így hetedikben…- zártam a válaszom.
- Biztos! De nem is tudom én se…olyan fura mostanában. Nos mindegy, nekem most dolgom van, és biztos te is mennél már? – mondta.
- Nem…, de ha nem vagyok láb alatt akkor szívesen segítek magának! – szántam el magam a nagy feladatra, mert úgy is holnap nem lesz tanítás, vagy nem is annyi óra mint más pénteken, mert a tanárok valami értekezletet tartanak.
- Remek! Akkor gyere velem, a Micus hagy aludjon, mi meg ültetünk néhány virágot!- mondta mosolyogva, és fellelkesülve, hogy lesz egy segítsége.
- Jó, menjünk!- és elindultunk belevetni magunkat a kertészkedésbe.
De előtte felvettem egy nagyon kis cuki kertész ruhát, vagy, hogy is mondják….csak nevettem magamon, mert kétszer fértem bele a ruhába.
Ki tudta volna, hogy ennyire kijövök majd az öreggel. Jókat nevettünk, kertészkedtünk, ittunk finom citromos teát, és melegedtünk a kandalló előtt….Mert, hogy még csak február volt. Tudom, én is kicsit furcsállottam, hogy mit kertészkedünk, virágot ültetünk, ilyenkor? De nem olyan virágot ültettünk…De ezt Nat nagyapja jobban tudta, a kinti virágokat, amik azt a hőmérsékletet elviselik, ami ilyenkor már van, azokat ültettük ki. Nagyon jó volt.
- Én mennék is! Csókolom!- köszöntem el Nat nagypapájától, és vittem is a Micust is!
- Szervusz, kislány!- köszönt el tőlem az öreg apó.
Mentem is haza mert már elég sötét volt, és eléggé féltem még Micussal is a sötét nyirkos parkban. Egyszer csak valami belém rohant hátulról. Te..te..te..jó..jó…ég!!!
- Ááááá! Ki az? – kérdeztem a sötétben.
- Nyugodj meg, sajnálom, hogy ismét rád ijesztettem! – megint a mély hang szólalt meg.
- Te vagy az? Mit keresel itt ilyenkor? – kérdeztem, feltehetőleg Pétertől.
- Igen, Peti vagyok! Hát, csak azért vagyok itt, mert a haverok itt tartottak, de anyukám rám szólt, hogy hol kések már, hiszen kész a vacsora…. Mindegy, haza kísérjelek ? –kérdezte mosolyogva.
- Aha, felőlem! –mondtam.
- OK!- mondta, és elindultunk.
- És te amúgy hány éves vagy? Bocs, hogy ilyet kérdezek….nem muszáj válaszolni!- pirultam el, gondoltam megkérdem van-e esélyem nála.
- 13, a nyáron leszek 14,miért? És te?- kérdezte vigyorogva.
- Én is 13!- röhögtem magamban, ilyet!- Semmiért…csak fura volt, hogy ilyen mély a hangod és, hogy nyolcadikos vagy…
- Ja, nem vagyok egy későn érő!- röhögött- Az jó! Amúgy azért vagyok nyolcadikos, mert….gondolom nem maradtam három évnél tovább óvodába, te meg igen!-mosolygott.
- Aha! Hogy tudtad!- böktem oldalba, és egész úton beszélgettünk, röhögtünk..és nagyon jól éreztük magunkat. Mikor odaértünk a házunkhoz:
- Nos, itt vagyunk! –mondtam sóhajtva.
- Figyelj! Lehetünk barátok?- kérdezte. Huh,de vártam ezt a pillanatot!
- Persze, az jó lenne! –mondtam széles mosolyal!
- Oké, akkor majd még látlak, szia!- köszönt el tőlem.
- Jó, szia! – mondtam gyorsan és mentem be, mert hirtelen, szerelmes lettem? Nem tudom,de odabent a házban a szobánkba gyorsan felfutottam,és láttam, hogy még áll ott kérdésesen mit tegyen, majd elmegy….Miközben vet egy utolsó pillantást a ház minden szegletére, összenézünk! Ő azonnal elfordul mintha mást nézne, és én is visszamentem az ablakból. Nem rámászós, és felettébb kedves srác….Mi van velem?
Még vacsoránál is csak néztem magamból ki……anya kérdezte is, van-e valami bajom? De azt mondtam nincs…mert tényleg rendeződni látszanak a dolgok, már csak Natanilel kell beszélni, hogy ő csak egy barát…vagy nem is tudom…..
Na, hát ez a nap is eltelt!
Még az ágyamban is Micussal arról beszéltem, hogy mi van velem? És a fiúkkal? Eddig nem nagyon kellettem senkinek…most meg!
Aztán Micus elaludt, és nem sokkal később én is utána mentem az álomba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése