18. Új barátságok kezdete

Másnap már reggel hétre kész lettem a magam rendbe szedésével, de még az öcsémet is fel kellett költenem és rá kellett vennem, hogy ő is kész legyen mindennel fél nyolcra.
Szerencsére a lustaság nem akadályozott meg minket, hogy háromnegyed nyolcra szépen   nyugottan beérjünk a suliba. Ott először is beszélni szerettem volna Natanielel mielőtt elkezdődik az első óra. Szerencsére éppen elkaptam amint befelé megy az osztályterembe, így még az ajtónál visszahúztam és…
- Várj Nat! – szóltam hozzá.
- Szia, mi az? – kérdezte.
- Nyugi, csak beszélni akarok veled! – mondtam.
- Jó, felőlem! – mondta.
- De nem itt! Gyere üljünk le a folyósón egy padra, ahol nem minket firtat mindenki. – utasítottam, hogy jöjjön már, mert épp el akart tűnni előlem, mert már sejtette, hogy valami fontos dologról akarok neki beszélni.
-  Nos? Elmondod? Tettem valamit ellened? Megbántottalak? Baj van? – csak kérdezősködött mielőtt mondhattam volna bármit is.
- Maradj már csöndben! – hallgatattam el végre – Arról akarok beszélni veled, hogy én….hát na, hogy is mondjam….- kerestem a jó szót, hogy ne bántsam meg, mert lelkesedése nagyobb volt, mint önmaga.
- Hogy? – furcsállotta –Tudod, én is el akartam valamit mondani neked! Ok? – jaj ne! Sietnem kell!
- Mit? De gyorsan! – mondtam, muszáj először neki elmondania, nehogy tévedjek…jobb lesz így.
- Az, hogy én…nekem….tetszel! – nézett rám boci szemekkel én mit mondok erre.
- Nos, figyelj! Én tiszteletben tartom a te érzéseidet, de…..- kezdtem el, de félbe szakított.
- Én nem neked…..ugye? –nézett rám letörten.
- Tudod, én most nem tudom mit érzek..jobb lenne ha  barátok maradnák, jó? –mondtam ki végszónak, mert becsengettek. De ő még megtoldotta: - Rendben!- mondta és elment.
Nekem éppen németem volt, neki meg angolja…Tehát mentem is németre. Ekkor vettem észre, hogy valaki figyelt minket. Az a……Castiel! Ennek folyton utánam kell kutakodnia, nem tud leállni, tovább lépni?
- Te? Mit keresel itt? Hagy engem békén, nem érted? – néztem rá idegesen.
- Én nem utánad nézelődtem, pff! Csak éppenséggel a haverokkal beszéltem! Hülye lennék utánad szaladgál! – nos ,ez kedves volt tőle, de úgy is tudom mi van….nem kell bemesélnie, hogy ő már továbblépet! Nézzen már magára!
- Aha, persze! Jó tudni! Na, szevasz! – majd ezután fogadjunk azt hiszi én futok utána, téved!
- Miért? Nem hiszed? Jah, hogy te féltékeny vagy! Oh, sajnállak! – nézett rám lenézően. Nem megmondtam, hogy ezt mondja?
De valaki közbeszólt mielőtt léphettem volna erre valamit.
- Menj a fenébe Cast! – Peti volt.
- Mi van? Talán őt szedted össze? Gyér példány….! – mondta gúnyosan Petinek Castiel.
- Menj te már…..! Ja, és máskor majd azzal kezdem ha idetolod a marha nagy képedet, hogy kapsz egyet , arra a bizonyos pontra! – fejeztem be.
Castiel végre elhúzta a csíkot és Petivel egy jót röhögtünk rajta!
- Ja, arról amit Castiel mondott, ne is vedd figyelembe! – mondta.
- Azt hiszed hiszek egy ilyen kis kutyuskának aki nyalizik a tanároknak, a hátuk mögött meg ezt műveli….nem vagyok hülye! – mondtam, mert a tanárok nagy része, nem tudja Castiel milyen is igazán. Csak azt tudják, hogy sokat hiányzott, bizonyos „betegségek” miatt, és, hogy amúgy meg szorgalmas és jól tanul. Ja, szorgalmas, jól tanul? Akkor, ha rugdossák hátulról….akkor tanul! Szegény szüleinek meggyűlik vele a bajuk! A tanárok tehát teljes tévhitben élnek!
- Oké! Na, nekem mennem kell órára, és biztos neked is! Szia! – köszönt el Peti. Olyan kedves velem! Nem tudom miért…talán?
Mentem órára, de épphogy beértem, mielőtt a tanár jól letol, hogy hol kések!
Ezek után….és még sok óra után…..Ebéd! Ilyenkor pénteken a nyolcadikosokkal megyünk ebédelünk. Az esetek nagy részében én az utolsók között vagyok aki megy ebédelni. De ez most nem így történt. Az elsők között voltam, viszont még így is senki se ült hozzám le. Ekkor jött a képbe Peti aki mellém ült, és még az egyik haverja, az Ákos is az én asztalomnál foglalt helyett.
- Sziasztok! Hogy, hogy ide ültetek mellém? – kérdeztem tőlük.
- Miért zavarunk? – kérdezte csodálkozva Peti.
- Nem, csak nem értem, miért nem a haverjaitokhoz ültök? – mondtam.
- Ja, hát te is a haverunk vagy! – mondta mosolyogva Ákos – Főleg a Petié! –tette hozzá röhögve.
- Aha! – mondta nagy vigyorral Peti.
- Oké!  Akkor jó étvágyat srácok! – mondtam mosolyogva.
- Neked is! – mondták egyszerre, és hozzá kezdtek megenni mindazt a sok kaját amit kivettek a pultról! Nem is értem, hogy tudnak ennyit enni!
Kis idő múlva:
- Én megyek is! Sziasztok! – köszöntem el tőlük.
- Szia! – köszöntek ők is.
Mikor kiértem az ebédlőből éppen öltözködtem mikor egyszer csak valaki háton bök. Megfordulok, és senki! Visszafordulok…..Peti volt az! Majd megszakadt a röhögéstől, és én is nevettem azon, hogy jól átvertek!
Kint viszont még egy emberke várt rám. Cleo volt, azóta nem hallok felőle semmit, és nem is nagyon karok hallani felőle, mióta az incidens történt. Viszont ő odajött hozzám.
- Liza, várj egy kicsit!- mondta.
- Igen? – kérdeztem tőle – Mit akarsz?
- Ki akarok veled békülni! Hiszen én nem tehetek a történtekről! És ezek után is még jobban utálom, hogy, hogy lehet ilyen szemét, hogy téged így jól itt hagyott! – mondta. Igen meggyőző volt! Nem is haragudtam tulajdonképpen rá, csak eddig nem nagyon mertem a szemébe nézni, mert kicsit elfogott az undor tőle Castiel miatt! De ez csak a Castiel miatt van!
- Hát…jó! – mosolyogtam rá.
- De jó! Köszi! – mondta.
- Na de, én megyek is, szia! – köszöntem el tőle mosolyogva.
- Jó,szia! Majd még beszélünk, remélem! – és látszott rajta mennyire boldog, hogy nem haragszok rá.
Otthon, édes otthon….végre!